MESÉK

A csoda-kert

2024.06.30

Volt egyszer, hol is volt? Igen, tudom már, egy nagyváros szélén volt egy csodálatos kert. Miért is volt olyan csodálatos ez a kert? Elsőre semmi különös, olyannak tűnt, mint bármelyik kert, mégis, ahogy közelebb kerültünk hozzá, minden pillanattal több és több csodát mutatott.

Dóra hercegnő azt sem tudta melyik kérdését tegye fel legelőször. Annyira örült Csillagvirág látogatásának, hogy szinte szavát vette a boldogság.

Élt egyszer a világban, hetedhét országon túl, de kettőn innen egy csodaszép királyságban egy öreg király. Nem volt neki egyebe, mint egy gyönyörű leánygyermeke, akit még az édesanyja nevezett el Dórának. Ez a név azt jelenti: Isten ajándéka. Sajnos az anyuka nem sokáig vigyázhatott rá, mert nem sokkal a kislány születése után egy undok-ronda...

Egyszer úgy esett, hogy Tyúkanyó éppen 12 tojást melengetett. Érezte, közel már a pillanat, amikor kiscsibéi előbújnak a meszes héj mögül. Egy kis rebbenést érzett, és az első tojáson egy alig látható kis hajszálrepedés keletkezett. Kíváncsian figyelte az apró kis lakó hogyan tágítja belülről a rést egyre nagyobbra, mígnem előbukkant egy picike...

Költtörp
Költtörp az én nevem.A verseket szeretem.A törpöket megfigyelem.Életük rímbe szedem.
Nekem ez a verselés.Gyerekjáték nem egyéb.Én ilyennek születtem.Ilyen a természetem.
Törppilla és Okoska,Ügyi-fogyi, Törppapaszájtátva hallgatjákKölttörp mit fabrikál.
És most figyeljetek,hogyha nektek is tetszetttapssal jelezzétekKölttörp nagy örömére.
...

Hófehérke

2023.01.07

Szervusztok gyerekek!
Eljöttem közétek.Hófehérke én vagyok,szeretnek az állatok.
Tarka-barka őzikék,tapsi füles nyuszi népmindegyik engem szeret,nélkülem mind kesereg.
A sötét erdő rengeteg,minden lépésnél reszketek,végül egy csöppnyi fényt látok,a hét törpe házára találok.
Náluk boldogan élhetek.A törpék nagyon rendesek.Én a gondjukat viselem.Mind a...

Volt egyszer egy rengeteg.Benne sok fa reszketett,Mert, hogy gyakran járt arraElefántok vad hada.
Szavannákról jöttek ők,S nem kímélték az erdőtÖsszefogtak, S kidöntöttékA sok fát és csemetét.
Messze szálló madarakSiratták a házukatS az állatok királyaBömbölt, de már hiába.
Az elefántok vezéreBelekezd a mesébeŐ volt a nagy trombitásÚgy hívták, hogy...