A kiskakas csokornyakkendője

Szőke Erzsébet akvarell festménye

Élt egyszer egy tanyán egy kiskakas. Szép fehér-iromba volt a tolla, a farktollai kékes feketék. Piros volt a taraja és a szakálla, és lábain sárga sarkantyúkat viselt.

Gyakran sétálgatott a tanya udvarán, rendet tartott a baromfiudvarban és szerette a tükörképét nézegetni a kacsaúsztató víztükrében. Peckesen járkált fel, s alá, olykor felszállt a tanya kerítésére és elkiabálta magát:

- Kukorikúúúúúú!

Messze zengő szép érces hangja volt a kiskakasnak, a tyúkocskák örvendezve hallgatták.

- Hej, milyen fess ez a mi Kakaskánk, párja sincsen hét határban – káricálták egymás közt a tyúkok.

Történt egyszer, hogy a gazda elment a vásárba, s amikor hazatért három tyúkketrecet hozott magával.

A tyúkok, kacsák, libák, de még a pulyka is kíváncsian figyelték vajon kik érkeznek a ketrecben.

A gazda nagy gonddal tette le a fal mellé. A ketrec mélyéről halk kárálás hallatszott.

A tyúkok összesúgtak: – Csak nem megint új tyúkokat vásárolt a gazda. Hm. Vetélytársak. Nem adjuk a Kakaskánkat.

Telt-múlt az idő, egyszer csak a gazda kinyitotta a ketreceket és óvatosan, mintha csak hímes tojásokkal bánna kisegítette az új jövevényeket.

Kikerekedett a baromfiudvar népének a szeme, amikor meglátták az új tyúkokat.

Mindegyik fajtából kettő volt, s mindegyik fajta más-más színű. Ráadásul idegen nyelven beszéltek, a baromfiudvar lakói nem értették mit kárálnak.

Végül nagy nehezen, amikor túl voltak az első ijedtségen és egymás gyanús méregetésén. Az új tyúkok bemutatkoztak.

Elsőként a két furcsa csészetarajjal rendelkező, kék tollazatú tyúk kotyogott valami köszöntésfélét, s elmondták, hogy ők a nevezetes augsburgi fajtához tartoznak. Németországból érkeztek húzták ki büszkén magukat kiemelve katonás testtartásukat, széles hátukat, meglengetve bő legyezőszerű tollazatukat.

Másodikként két fekete tyúk mutatkozott be. Ők Franciaországból érkeztek, s nevük a La Flèche /ejtsd:flés/ vagy más néven ördögtyúk. Hosszú erős nyakukat nyújtogatták, miközben meglebbentették erős szárnyukat és magasan tartott farktollaikat. Nekik is furcsa tarajuk volt, hosszú kétágú szarvacskataraj típus. Nagy vörös szemeikben kíváncsiság csillant.

Harmadikként a két fehér tyúk lépett elő. A tyúkocskák összesúgtak, mert alig akarták elhinni, hogy a két hófehér tollú furcsaság is tyúkféle. Furcsa volt a beszédük is, amint bemutatkoztak, ők voltak a Crèvecœur /ejtsd: krevgya/ tyúkok. Peckesen lépdeltek széles farktollaikat és nagy szárnyaikat rezegtették, de ezek a furcsaságok eltörpültek széles fejük mellett, melyen dús bóbitát viseltek. Mindehhez piros arcukat nagyban kitakarta a szakálluk, s ráadásul a tarajuk nekik is V-alakú szarvtípusú volt. Ők is Franciaországból érkeztek.

Kakaska gyanakodva szemlélte a hat új tyúkot.

- Hogy fogom én ezeket a furcsaságokat rendre szokatni – gondolta.

Azzal előlépett, hogy egyrészt köszöntse az új lakókat, másrészt kijelölje a helyüket a baromfiudvarban.

Hanem az új tyúkok sehogy sem akarták elismerni a kiskakast. Nem fogadtak szót neki. Sőt leszólták egyszerű tollazatát, ábrázatát.

- Még egy nyamvadt csokornyakkendője sincs – kotkodálták egymás között – s ő akar nekünk parancsolni? Majd, ha fagy.

Így gúnyolódtak vele.

A kiskakas elindult kedvenc helye felé a tanya kerítéséhez. Oda szokott felröppenni, s gondolkodni a világ dolgairól. Onnan jó messzire ellátott szerte a határban. Amint így nézegetett egyszer csak meglátta, hogy a dombok felől kedves barátja Panni közeleg, kis kosárral a karján. Kakaska elébe szaladt a kislánynak s elpanaszolta, hogyan járt az új tyúkokkal. Gondolta, hátha Pannival kisütnek valamit, hogyan lehetne móresre tanítani az idegen tyúkokat.

Panninak támadt is egy ötlete.

Kosárkájából elővett egy vadonatúj csokornyakkendőt, s Kakaskára csatolta: - Így ni! Na, most elégedetlenkedjenek azok a felfuvalkodott tyúkocskák. Most már van csokornyakkendőd, igazán viselkedhetnek megfelelően is.

Azzal elkísérte Kakasát a baromfiudvarba, s szórt az új tyúkocskáknak egy kis friss búzát és tengerit, s friss vizet is öntött az itatójukba. Az új tyúkocskák mindjárt jobb kedvűek lettek. Elégedetten káricáltak és ezentúl szót fogadtak a csokornyakkendős Kakaskának, aki vagy az új nyakkendőjétől, vagy a büszkeségtől, de az is lehet, hogy az örömtől, ezentúl még szebben köszöntötte a hajnalt.

Kukorikúúúúúú.

Így volt, mese volt, aki nem hiszi, járjon utána!