Virágok jelentése

2022.12.25

Akác: imádom, hogy zárkózott vagy. Ritkán választják csokorba, inkább a természetben csodálják. Édes mézes virága a meleg, édes, barátságot, a boldog fiatalságot idézi. Láttára felidéződik bennünk a gondtalan, vidám kirándulások emléke, séták a szerelmünkkel. (lila): csókollak, csak úgy

Amarílisz: Büszkeség, költészet. Amariliszt adni egy nőnek, azt jelenti, büszkék vagyunk rá, a vele való ismeretség érték a számunkra. Amariliszt tenni a menyasszonyi csokorba pedig azt mutatja, hogy a menyasszony büszke természetű, persze a legjobb értelemben.

Ambrózia: Viszonzott szerelem

Aszparágusz: kedvesség

Azálea: Vigyázz magadra, mértéktartás, törékeny szenvedély, Kínában a nőiesség szimbóluma

Árvácska: Barátság. Többnyire cserépben kapjuk, leszakítva, vagy csokorban ritkán. Jelentése gondolkodás szándékosság, akaratlagosság, ragaszkodás. Aki árvácskát ajándékoz, annak komolyak a szándékai, és ragaszkodni fog hozzánk, mint árvácska a földjéhez. Nélkülünk elhervadna. Ha árvácska mintás ruhát, tapétát, stb. vásárolunk azzal ugyanezt a ragaszkodást fejezzük ki.

Barackvirág: rabul ejtés. A barack a fennköltség, a bátorság, az állhatatosság, és a jellemesség szimbóluma. Főként Kínában van nagy kultusza, az ott legismeretesebb love-storynak köszönhetően. A történet a Ming dinasztia idejében játszódik egy Barackvirág nevű kurtizán és az udvari költő között. Barackvirág erényei közé tartozott a bátorság és az állhatatosság. Japánban, pedig március 3-a barackvirág virágzásának és a lányoknak az ünnepe.

Bazsalikom: A bazsalikom a gyűlölet jelképe. Főleg fűszernövényként ismerjük, de virága is mutatós. Mivel ellenségeinknek ritkán veszünk virágot, csokorba szinte soha nem kerül. Inkább a konyhakert dísze. Egyes tanulmányok szerint afrodiziákumként is számon tartják. Indiában, a hinduk vallása szerint a bazsalikom szent fűszernövény, és a beteljesedett szexuális élet biztosítékaként tartják számon. Tele van izgató hatású illóolajjakkal, rendszeresen használják.

Bazsarózsa: Szégyen; Derűs élet, boldog házasság.

Begónia: Légy óvatos! Az ábrándozás, a vágyak és álmok, a begónia-színűre színezett színes jövendő jelképe. Szintén cserepes virág, amit szálban nem nagyon szoktak ajándékozni, ezért erre is igaz, hogy függést jelöl, ám nem a szerelemtől, hanem inkább a saját ábrándképeinktől való függőségre utal. Férfitől begóniát kapni azt jelenti, hogy saját ideáljaiba szerelmes, nem pedig az imádott Hölgy valós személyiségébe.

Bogáncs: A bogáncs jelentése szigorúság, önsanyargatás. Jelentése virágnyelven: "Az élet költészete nyomtalanul halad el melletted." Mostanában alternatív csokrokban előfordul kiegészítő és díszítő elemként. Lehetőleg menyasszonyi csokorba ne válasszuk! Nem sok jót ígérne a házassáunkra nézve.

Boglárka: Aki boglárkát választ, az nem ismeri fel a gazdagság veszélyeit, hálátlanná, a vele jót tevőkkel idegenné válhat. Üzenete negatív. Nem való csokorba. Kertünkben ha lehet, ne a "gazdagság" vagy a "segítőkész emberek" sarokba ültessük, a feng-shui szabályait figyelembe véve. Mindemellett egy nagyon szép női név is, újabb keletű magyar név a boglárka virágnévből, jelentése fémveretes, ékköves, gyöngyös, zománcos, gomb alakú építmény, virágnév.

Borostyán: Házastársi szerelem, hűség, barátság, ragaszkodás

Búzavirág: remény. A szellemi világosság, a tiszta gondolatok jelképe. Igazi "magyar virág" a mezei csokrok tipikus növénye a pipaccsal egyetemben. Magyar érzületű leányok szívesen fogadnak mezei csokrot, vagy búzavirág csokrot. Magyaros jellegű esküvői ruhához pedig kifejezetten illendő egy búzavirág csokor. Üzenete: A menyasszony gondolatai tiszták, szándéka nyílt és őszinte, nem függ és nem hoz létre függést, "küldetésében van".

Bükköny: Viszlát, elindulás, áldott öröm, köszönöm a szép időszakot. Szagosbükköny: csók a boldog percekért.

Ciklámen: Lemondás, búcsúzás. A ciklámen színét Szűz Mária vérző szívéhez hasonlítják. A Miasszonyunk virága, tehát a Mária kegyhelyekre érdemes ciklámenből csokrot kötni, vagy a Mária szobrok, feszületek tövéhez ezt a virágot ültetni. Temetőbe is ezt a virágot érdemes kiültetni.

Cinea(bíbor): Tartósragaszkodás. Állandóság
Cinea (fehér): Jóság
Cinea (sárga): Naponta emlékezés
Cinea (vegyes): Egy hiányzó barátra gondolva

Citromvirág: hűség a szerelemben

Csuporka: Szerelem első látásra

Csalán:Távozz, irtózom tőled! Jelentése virágnyelven: "Hidegen hagy, hogy szerelmeddel kecsegtetsz, mert ígérgetéseid és udvarlásaid süketek.". Természetesen nem való csokorba, még a díszcsalán sem, kivétel, ha éppen irtózásunkat akarjuk kifejezésre juttatni

Cseresznyevirág: Keleten, és Európában is a tavasz és a szűziesség szimbóluma. Keleten a cseresznyevirágzáskor szoktak a családok kivonulni a szabadba és megünnepelni a tavaszt. Ez ott nagyon nagy ünnep, a megújulást, a télből felébredő természet ajándékait ünneplik ilyenkor. A japánok a csersznyevirágot sakurának, magát az ünnepet hanami néven tisztelik, mely virágnézést jelent. Első szerelem idején szokás ilyen virágot ajándékozni.

Dália: Elegancia; magasztosság

A változékonyság jelképe. Csokorban dáliát kapni a változékony érzelmeket jelöli. Esküvői csokorba nem szerencsés választás, mert azt mutatja, hogy a csokrot hordó menyasszony vélekedése megváltozhat. Sírcsokorra - az élet változó, mulandó voltát, megújulását jelezve - alkalmas virág

Dió: hülyeség

Eperfa: Te vagy az egyetlen, akit szeretek!

Erdei fenyő: Idő

Fagyöngy: Csókolj meg; Ragaszkodás; Felülkerekedni a nehézségeken; a druidák mágikus növénye

Fenyő: Remény, szánalom.

Fokhagyma: Bátorság, erő

Frézia: mindig megbízhatsz bennem. Természetes erejű virág, származási helyét tekintve Dél-Afrikából, pontosabban Fokföldről származik, nevét egy német fizikus után kapta. Az illatos virág láthatóan tele van természetes energiával, hiszen nagyon ritkán bántják betegségek, vagy kórokozók. Egészen a közelmúltig nem volt túl népszerű növény, sokan gondolták régiesnek, de szerencsére ma már ismét népszerű a szín, a megjelenés és az illat, így ismét szívesen kötik csokorba ezt a virágot is.

Fű: Hódolat, alázatosság.
Gardénia: Titkos szerelem; Aranyos vagy; Öröm

Gólyahír: Kegyetlenség, szomorúság, féltékenység

Gyékény, nádbuzogány: Béke, jólét.
Gyermekláncfű, pitypang: Hűség, boldogság

Gyöngyvirág: Édesség, Szűz Mária könnyei; Visszatérés a boldogságba; Teljessé tetted életemet. Odavagyok a szépségedért, megújult boldogság. Újra boldogan; tisztaság; szerénység

A szeplőtlen fogantatás, Mária jósága és szűzi tisztasága, a paradicsom öltenek testet a gyöngyvirágban. A magyar népdalok és népi alkotások egyik állandó motívuma. Kifejezetten ajánlott menyasszonyi hajdísznek, menyasszonyi csokorba kötve, vagy virágdísznek a tanuk ruhájára. Utal a menyasszony tiszta szépségére. Gyöngyvirág csokrot nőnek ajándékozni megbecsülés, tisztességes szűzi szándékot jelent.

Hajnalka: Az ölelés virága - akárcsak a szintén futónövény Iszalag - arra utal, hogy úgy fussa be a legényt az én szerelemem, ahogyan a kerítésemet befutja a hajnalka, vagy az iszalag. (Példa: "A karádi kertek alatt befutott a gyöngyiszalag. Gyöngyiszalag, lapulevél, hamis a karádi legény." - népdal.) Igen kedves kis virág, s a boglárkához hasonlóan szintén egy magyar eredetű női név, jelentése hajnal, de jelenti persze a virágot is, melynek levelei szívalakúak.

Halott falevelek: Szomorúság
Hanga: hasonlatosan a boglárkához és a hajnalkához ez is egy magyar eredetű női név, mely magát a növényt jelenti. (fehér): Védekezés; A kívánságok valóra válnak szerencse, talizmán. (kék): Csodálat, magány

Harangvirág: Alázatosság, szelídség. Mindenem a tiéd, mindörökkön tartó imádat. Kehelyformája miatt termékenységszimbólum, a germán Freyja istennő, illetve Mária alakjához kötődik, ezáltal pedig Krisztus születéséhez és magához Krisztushoz is társítják. Mások galamb alakúnak látják, s a Szentlélekkel azonosítják. Szintén a tavasz egyik legkedvesebb virága. A női csevegés, fecsegés jelképe. Finom jelkép, akár menyasszonyi csokorban is jól mutat, jelképezi a menyasszony termékenységét. Hajdíszként is elegáns.

Hervadt virágcsokor: Visszautasított szerelem

Hibiszkusz: Kifinomult szépség. A hibiszkusz a nőiesség és szépség jelképe. Ezért alkalmas ajándékba, akár csokorban is. Aki ilyet kap, annak elismerik nőiességét és szépségét, míg ha mi választjuk saját csokrunkba, úgy az kiemeli a nőies kisugárzást és a lelkiséget. Nagyon népszerű virág.

Hortenzia: Köszönöm, hogy megértesz; Ridegség, szívtelenség. A gondtalanság virága. Fiatal, még a házassággal nem gondoló leányok növénye ez. Női névként is ismert, latin-francia eredetű, a Hortensius római nemzetségnévből származik. A latin hortensis szó jelentése: kerti, vagy kertünk dísze. A hasonló virágnév a női névből származik.

Hóvirág: remény

A görög mitológiában a Danaidák Ősanyjának, Iónak alakja fűződik nevéhez. Mária attribútuma a keresztény kultúrkörben, egyúttal a remény és az elégtétel szimbóluma is, mert állítólag ez a növény vigasztalta látványával a paradicsomból kiűzött első emberpárt. Jelentése Virágnyelven: "Örvendj a jelennek és a jövőnek, s a szomorú múlt emlékeinek ne engedj helyet a szívedben.". A tavasz legelső virága. Jelképezi a reményt, és a tisztaságot. Az ifjú szerelmes tiszta kedvesének választhatja ajándékba. Bár, - ahogy a népnyelv tartja - óvatosnak kell lenni azzal a férfivel, aki elhív bennünket hóvirágot szedni, mert könnyen lehet, hogy gólyahírrel térünk majd haza.

Ibolya: Szerénység. A hűség mintaképe a párom. A fehér ibolya a boldogságot és a megújulást jelenti. Próbáljunk szerencsét a boldogsággal

A tavasz egyik első kis növénye színében hordozza a boldog és friss ártatlanságot is. Ibolya csokrot gyakran kapunk nőnapra. A kék ibolya pedig a hála virága. Talán ezért szokás pedagógusainknak is ibolyát vinni. Ártatlan kapcsolatokban és nők közötti kapcsolatban érdemes ibolya csokrot ajándékozni. Mindezek mellet még a kék ibolya jelentései között szerepel az óvatosság és a hűség is. A szerénységet, illetve Mária alázatosságát jelképezi, de bíborlila (viola) színe miatt Krisztus szenvedéseire és mennyei királyságára is utal. Napóleon esküvőjén Josephine hercegnő hordta, s így a bonapartisták szimbóluma lett. Jelentése virágnyelven: "Tiszta vonzalommal becsüllek mindenekfölött."

Írisz: A barátságod sokat jelent számomra; hűség; remény; bölcsesség; bátorság; elismerés. Lángolás. Ez a kék vagy sárga színű virág a reményteljes üzenet jelképe, kifejezetten nőies jellegű növény. Női nemi szervre hasonlító formája miatt szexuális jellegű üzenet értéke is van. Menyasszonyi csokorba kötve a menyasszony reményeit jelenti jövendőbeli választottjával szemben, hiszen arra vágyakozik, hogy majd benne valódi férfiúi párját találja meg.

Izsóp: A zsidók a megtisztulási szertartásánál játszott szerepe miatt Krisztusra és Máriára vonatkoztatva a megváltás szimbólumát látták benne. A Palesztinoknál ez pont fordítva van. Nem szent növény, hanem egy ízletes reggeli kiegészítője. Nagyra értékelt gyógynövény.

Jácint: Játékok, sportok, sietség. Próbálj megbocsátani!(fehér): Bájosság; Imádkozom érted! (kék): Állhatatosság, tartósság. (lila): Bocsánat, bocsáss meg, bánat. (sárga): Féltékenység.(vörös vagy rózsaszín): Játék.

Jázmin: Kedvesség virága. Törökországban és az arab világban ismert - egyébként perzsa eredetű - női név, a kedvesség a női kellem, a jó és erényes női tulajdonságok megszemélyesítője. A jázmin illatot a szerelmes éjszakák illatához hasonlítják. A jázmin virágát nőnek ajándékozni egyértelmű elismerés. Jázmin illatú illatszer pedig vágyfokozó, tiszta érzelmeket árul el. Az 1001 éjszaka egyik legfontosabb szimbóluma nem véletlenül ez. A sárga virágok többnyire negatív jelenésűek, ám ez alól egyedüli kivétel a sárga jázmin, ami a boldogság jelentését hordozza.

Kaktusz: Kitartás, állhatatosság. Megküzdök a szerelmedért.

Kála: Szépség. Az egyik legdivatosabb virág a kála, mivel a szépséget jelenti. Akár ajándékba, akár menyasszonyi csokorba kötve ajándékozzuk, jelentése minden esetben az, hogy a csokor gazdájának szépségéhez kétség nem fér.

Kamélia, japán rózsa: Csodálat, tökéletesség, szerencse férfiak számára. Szeretetre méltóság. Szerencsém van veled. Kedvességed elbűvöl; Csodálattal adózom neked. (fehér): Csodálatos vagy. (rózsaszín): Vágyódom utánad. (vörös): Láng vagy a szívemben.

Kamilla:Az érzékek vagy a szellem nyugalmát jelképezi a kamilla. Gyógynövény volta miatt Mária lelki gyógyító erejével hozták összefüggésbe. Alkalmas arra, hogy a "lángra lobbantott, s megcsalatott szív gyulladását is lelohassza", hiszen nem csak a testi gyulladásokat, hanem a szerelem tüze által okozott gyulladást is csillapítja. Barátnők adhatják megcsalt leány barátjuknak vigasztalásul. Lehetőleg ne tegyük esküvői csokorba, mert még az ellenkezőjét érjük el vele, mint az a szándékunk lenne. Női névként is ismert, a latin Kamill férfinév női párja, jelentése nemesi születésű, aki az áldozatoknál szolgált.

Kankalin: Nem tudok nélküled élni. Nélküled halott vagyok.

Kulcscsomó módjára csüngő virágzata miatt Szent Péter kulcsait szimbolizálja, de átvitt értelemben Mária jelképe is, aki fia által nyitotta meg az emberek előtt a mennyországot. Jelentése virágnyelven: "Mennyországom kulcsa angyali tisztaságú szívedben rejlik.". Ide nem kell magyarázat, miért is ajándékozzunk sok-sok kankalint szeretteinknek.

Kardvirág: Adj egy kis pihenőt; Őszinte vagyok; Erő;pompa;gyönyörűség.

A kardvirágot nevezik legényvirágnak, vagy sásliliomnak, fiút hozó fű a kardvirág. Fia születik annak az asszonynak, aki az övére tűzve viseli. A kardvirág egyébként is fallikus alakzatú növény, a férfi princípium virága. Esküvői csokorban fiú születését segíti a házasságban, és a férfi teljesítményét javítja majd az ágyban. Semmiképpen ne feledjük ki tehát ezeket a virágokat az esküvői csokorból, vagy a gyermekáldásra váró asszonynak vitt csokorból. Ha fiú született, akkor is ez a virág illendő

Kikerics: örülök, hogy megkaptalak. A szép napok végét jelzi a kikerics. De csak az időjárásban. Jelentése virágnyelven: "Szívemet lángra lobbantotta az irántad érzett szerelem, és örömmel engedelmeskedem a mennyei érzületnek." Hát mi ez, ha nem a szépnapok kezdete?

Kökörcsin: őszinte vagyok, és te? A betegség virága. Kicsi, kék kelyhei, és sötét élőhelye kis parabolaként gyűjti magába azokat az energiákat, melyek ártóak, negatívak. Kórházak kertjébe illik, mivel ott átveszi, magába szívja ezeket az energiákat.

Körömvirág: úgy érzem nem szeretsz

Kőtörőfű:A kövek réseiből bukkan elő, így Krisztus feltámadásának szimbóluma lett, aki a lezárt kősírból távozott. Főleg a temetők virága, sírokra ültetik, hogy a Feltámadásra emlékeztessen. Nem kötik csokorba, viszont bármelyik kertben, vagy akár teraszon kialakított sziklakertben gyönyörűen mutat.

Krizantém (általában): Pihenés, nyugalom; Csodálatos barát vagy; Igaz szívvel. Egész Keleten királyi virágként tisztelik, s az ősz, a kitartás, a hosszú élet, az előkelőség és erényesség szimbólumának tartják. A japán császár címerében is látható. Nálunk főleg a temetők virága lett, mivel Halottak napja környékén nyílik. A fehér az igazság szimbóluma, a sárga mellőzött szerelem, a vörös pedig a sírig tartó, hűséges szerelmet fejezi ki. Temetői csokorba, koszorúba köthető.

Krókusz: Vidámság; Fiatalosan jókedvű, derűs

Labdarózsa: Bosszúságot hoz, főleg a szerelemben. Jelentése virágnyelven: "Bármilyen érzéketlennek kívánsz is látszani, Amor nyila egyszer elér.". Ritkán kötik csokorba. Talán nem véletlen?

Leander: Óvatosság

Len: Az otthon szimbóluma

Liliom (fehér): Szüzesség, tisztaság, méltóság, fenség; Isteni veled lenni. (kék): titkos hódolódtól, (narancs): Gyűlölet, (sárga): A levegőben járok, Hamis és gyöngéd. A liliom olyan virág, amelynek történelme van. Már a Krisztus előtt 2000-re datálható műalkotásokon is megtalálható. Japánból származik, és jelentések egész sorát tulajdonítják e keleti szépségnek. Például a tisztaság és az ártatlanság szimbóluma, de a termékenységé, a mulandóságé, a lelki szereteté, az egységé és a reményé is. Talán a fehér liliomé a legerősebb szimbólumrendszer. A liliom a Liliacaea család tagja, ahová a tulipán és a fritillaria, más néven kockás liliom is tartozik.

Lonc: boldog minden veled töltött perc

Lótusz:Az örökké megújuló szépség és felejtés virága. Elsődlegesen a szellemi létezésre ébredő anyag jelképe. Az egyik legerősebb spirituális növény. Az iszapból, a víz homályán át fejlődik ki, hogy a fényben pompázzék. Ezenkívül a női princípium termékenységét, a női ölet, az örök életet szimbolizálja, Indiában a jóni (Vulva) jele is. Hindu felfogás szerint a teremtés kezdetén Visnu "lótusz köldökében" trónolt Brahma. India mai jelvénye szintén a vörös lótusz. Kínában a nyár jelképe is. A görögöknél Héra szent növénye. Az antikvitás a felejtés szimbólumaként ismerte. Odüsszeusz társai is "felejtést ettek" a lótuszevők szigetén. Egyes fajtáinak bizonyos részei ehetőek, ezért a Föld számos táján, így nálunk is ételül szolgált ínséges időkben. Aki a lótusz jelképe alatt tevékenykedik, magára veszi mindhárom sík karmáját, hogy megtisztuljon

Magnólia: Nemesség... lábaid előtt heverek. A természetesség virága, nyitott sziromszerkezetével maga a befogadás. Vele minden magától értetődő. A természetes, szívű nagyon kedves Hölgyek virága. Csodálatos színei és formái vannak. Bátran ajándékozzuk

Magyal: Védekezés, otthoni boldogság
Makk (tölgy, bükk): Az északi népeknél az élet és a halhatatlanság szimbóluma

Mákvirág: Ősidőktől a bűbájosok virága a mákvirág. Hasas termése, illetve számtalan magja miatt a bőséget jelentheti, ugyanakkor kábítószerként és fogamzásgátlóként való alkalmazása miatt a hiábavalóság megtestesítője. Rokona a feslettséggel azonosított pipacsnak. A mai szóhasználatban a mákvirág kedvesen rosszalló jelzővé vált. Démétér attribútuma. Jelentése virágnyelven: "Álmos, közönyös vérmérsékleted miatt szívedben nem támadhatnak jelentősebb indulatok.". Ismert még afrodiziákumként.

Mályva: A mályva Mária gyógyító erejét szimbolizálja. Korea nemzeti virága, de Kínában az állhatatosság jelképe is. Gyógynövényként is használják. A szeretetteljes gyógyulást jelenti, ezért kedves betegnek vigyünk ilyen virágot, hogy gyógyulását megkönnyítsük.

Mandulavirág: remény

Margaréta : Ártatlanság; finomság; tisztaság; őszinte, hűséges, mindig lehet rá számítani. A margaréta jegyűek, a virághoroszkóp szerint, túl érzékeny, az igaza mellett kiálló emberek. A változatosság jelképe. Neve a görög margarisz (gyöngy) szóból származik, s a kiontott könnyek szimbólumaként Krisztus és a vértanúk szenvedésének jelképe. Régi magyar neve "ökörszem". A hazai néphitben játékos "szeret - nem szeret" - ként sorsjelkép is. Az erdélyi napszimbólum egyik visszatérő jelképe a székely-kapukon is megtalálható. Sorsvirág, sorskerék jelentésben nap analógiájú növény. A középkorban kerék alakja miatt Szent Katalin virágának tartották.
Maszlag: A megtévesztő báj virága, ezért a csalfa nőknek, vagy csapodár férfinak kiváló mezei csokrot köthetünk mákvirágból, pipacsból és maszlagból. Azon virágok egyike, melyet férfiaknak is illendő adni. Nem nemes növény, vadon terem, így bolti forgalomban ritkán elérhető
Mimóza: érzékenység

Mirtusz: Szerelem, a házasság héber jelképe. A mirtusz neve héberül "eszter", azaz csillag, s mivel fehér és öt szirma van, Vénusz szimbóluma. Jelentése virágnyelven: "Örökké zöld marad, mert a hű szerelem fonta koszorúk nem hervadnak el soha.", szüzesség. Az Úr adjon téged nekem.

Babilonban ez a virág volt az ünnepek dísze, a görögség Aphrodité virágának tartotta, a zsidóság kultikus virága volt. A tisztaság és a tiszta szerelem szimbólumaként lett belőle a menyasszonyi koszorút alkotó virág. Esküvői virágként, nem csak a csokrok, hanem a fejdíszek és más kiegészítő elemek elengedhetetlen kelléke. A menyasszony szüzességét, érintetlenségét jelképezi. A női ártatlanság virága. Olaja gyógyerejű, afrodiziákumként is ismert. Fürtjei - mint minden dolog, amiből sok van - a még szűz menyasszony termékenységét is jelképezi, így ez a virág, noha a szüzesség egyik legősibb jelképe, a termékenységet is magában hordja

Moha: Anyai szeretet, jótékonyság.

Muskátli: Butaság, ostobaság. Finomság, felsőbbség; béke. Talán azért nem - vagy csak igen ritkán - kötik csokorba, mert a melankólia virága. Más szimbolikák szerint az ostobaság, a szűk látókörűség növénye is egyben. Az ablakban állva búsong, magában, mint a magára hagyott asszony, aki az ablakban várakozik kedvesére. Muskátlit ajándékozni egyben olyan jelkép, mely a magány megtörésére utal. Talán az sem véletlen, hogy Magyarországon ilyen könnyen népszerű lett. Szimbolikája ellenére nagyon kedves, vidám látványt nyújt.

Napraforgó: A szerelmi részegség hordozója. Az Isten felé forduló lélek szimbóluma, de az előkelőség és az alattvalói hűség jelképe is lehet. Jelentése virágnyelven: "Mindig a Nap felé fordul. Amit neki a napfény, azt jelenti az én életemnek a te szerelmed.". A virágasztrológia szerint rokonszenves, szeretetre méltó ember, aki napraforgó "jegyű". Jelentése még - bearanyozod a napjaimat, rajongás... Nagyon divatos növény lett, mivel a nap energiájú "elnyomó, felperzselő" szerelem is divatos manapság. Napraforgót ajándékozni, vagy napraforgó virágokkal díszített tárgyakat birtokolni nőnél a férfi hiányára, férfias kiállásra való vágyat jelent. Ha férfi adja, egyértelművé teszi vele saját birtoklási vágyát és férfiasságát.

Narancsvirág: Ártatlanság, örök szerelem, házasság, termékenység, szerencsés házasság. A szüzesség másik jelképe a mirtusszal együtt. A női nemiséget, a kibomló asszonyiságot is szimbolizálja. Halvány narancs színe is vágyfokozó hatású, izgató, erotikus. A narancsvirágból narancs lesz, azaz sok gerezdből - sok gyermekből - összetevődő egység. Ezért a termő méhű, termékeny asszonyiságot is előrevetíti. Különleges növény, mely az esküvői csokorba éppen olyan jól illik, mint a gyermekágyas asszonynak vitt csokorba.

Nárcisz: Önimádat, formalitás; Maradj olyan, amilyen vagy . Jelentése virágnyelven: " Kacér, ábrándos lényed olyan, mint ez a szép virág: büszkén kihúzza magát, hogy azután fájdalmasan hajtsa le fejecskéjét.". Maradj mindig ilyen édes... A nárcisz szolga a virágok között. Kissé hajlott nyakával olyan, mintha csak egy szolgát utánozna, ahogyan ura előtt áll lehajtott fejjel. Ezért van, hogy ezt a tavaszi növényt esetenként a virágok szolgájának is nevezik; ugyanakkor az önzést, a hiúságot és a hidegséget is jelképezi. A neve egy görög mítoszból ered, amelyben az ifjú Narküsszosz beleszeret saját tükörképébe, és egész idejét a vízben tükröződő képmásának nézegetésével tölti. Büntetésképpen a bosszú istene, Nemezisz, virággá változtatta. A növény egyébként a Pireneusokban és az Alpokban őshonos. Sárga színe miatt erősen kötődik húsvét ünnepéhez. Más értelmezésben jelentése lehet üdvözlet; és színlelt kedvesség is. Önszerelem, egoizmus, de a tisztelet virága is. A görög Narküsszosz önszerelmét jelképezte, de késöbb a Biblia alapján a paradicsom virágának tekintették, s Máriával és Krisztus feltámadásával hozták összefüggésbe.

Nefelejcs: Igaz szerelem; emlékek. Miénk az igaz szerelem. Sose felejts el

Nevében hordozza jelentését. Figyelmeztet arra, hogy ne felejts! Az emlékezet, akár az emberiség egyetemes emlékezete, akár a mindennapokban való jó emlékezet megőrzése viszi előre a történelmet és az emberiséget. A visszaemlékezés üzenetét hozta el ez a kis kék virág. Az igaz szerelem virága. A hűség, az isteni parancsokról való állandó megemlékezés szimbóluma. Szerelmesek éppen úgy választhatják, mint azok, akik kedves halottjuknak akarnak üzenni vele: nem feledlek el. Búcsúzóknak, messze útra indulóknak is ez a legszebb virág ajándék. Gyakran kötik csokorba, kedves apró kék virág. Régi magyar neve szemvigasztaló. Jelentése virágnyelven: "Három szó fejezi ki a viszontlátás vágyát: ne felejts engem!".

Nőszirom: hited reménnyel tölt el. A nőszirom jelentése, hogy üzenetet kapunk. Neve a görög szivárványra (Írisz) utal. Mária szimbóluma lett, de a szivárvány révén a Krisztus által megújított szövetség, vagyis az Újszövetség jelképe is. Jelentése virágnyelven: "Örömteljes reménnyel töltöd el szívemet, hogy azután ismét kétségek közé taszíts." Az üzenet tehát nem döntés, vagy egyértelmű hír, olyasmi, amiből még bármi kisülhet. Nőknek a befogadást, férfiaknak az odaadást jelképezi.

Orchidea: Szerelem, szépség, finomság. A virághoroszkóp szerint rendkívül érzékeny igényes emberek az orchideák. Más jelentés magyarázó szerint: kedvelem az érett nőket; Egy gyönyörű hölgynek; Szerelemmel. Keleten a kifinomultság, a műveltség és gyöngédség megszemélyesítője. Az orchideák számtalan fajtája kapható, csokorba kötve, vagy magában. Egyes fajok ára az aranyéval vetekszik, de vannak kommerszebb, hétköznapibb virágok is. Orchideát ajándékozzunk annak a nőnek, vagy férfinak, akinek műveltségét és tudását nagyra becsüljük, akinek kifinomult ízléséről már meggyőződtünk. Antik bútoros lakásokba, drága kelmék mellé illeszkedik a legszebben ez a virág.
Orgona : Anyák napján és a ballagásokon jellemző növény, jelentése virágnyelven: Vonzalmad kietlen éltemet mennyé varázsolja, e varázserő folytonos boldogságot ígér. Aki orgonát választ lakásába, az egyszersmind a tavasz istenien illatos leheletét is becsempészi a négy fal közé. Ez a virág az elsöprő erő és a szeretet jelképe. Ha valaki fehér orgonát ajándékoz, mintha csak azt mondaná: szeressük egymást! A lila változathoz pedig a következő üzenet köthető: a szívem immár a tiéd. Legyen akár vegyesen, vagy magában, csokorban, esetleg szál virágként egy feltűnő vázában, az orgona mindig csodálatos. Hosszú ideig elél vágva, edénybe állítva is, így sok időnk van kiélvezni szépségét és gazdag jelentéstartalmát. Jelent még ártatlanságot, első szerelemet

Ballagóknak azt mutatja, hogy megtalálják életútjukat, helyes életcéljuk felé haladnak tovább. Jelzi egyúttal az első igaz szerelem megtalálására való készségüket is. Anyák napján pedig azt a mágiát mutatja, mely az anyaságot, az anya és a gyermek viszonyát áthatja. Szimbolikus ereje jelentős.

Őszirózsa: A szerelem szimbóluma, finomság.... csak téged szeretlek

A fehér szirmú őszirózsa a halottak, s az emlékezés virága. Az idős kori szerelem virága is egyben, mivel a rózsa a szerelmet az ősz pedig az életkort jelképezi. Idősebb asszonynak ezzel fejezhetjük ki szerelmünket. Az 1918-as magyar őszirózsás forradalom jelképe lett. Jelentése virágnyelven: "Igaz barátságod enyhíti balsorsom kínjait.".

Páfrány: Varázslat, bűbáj, önbizalom és menedék .... Elragadtatás. Mostanában minden csokor alkotóeleme, dekoratív levelével kiemeli a mellé tett virágok szépségét. Jelentése virágnyelven: elragadtatás, elbűvölés. A Hölgyek ezzel a kis csokor-kiegészítővel elbűvölhetik kiválasztottjukat, míg a férfiak kifejezhetik elragadtatásukat. Polypous görögül: a polys sokat, míg a pous lábat jelent és arra utal, hogy talajközeli növény. Azaz a jó értelemben vett ragaszkodás is jellemző rá.

Pálmalevél: Győzelem és siker. Köztudottan a győzelem jelképe a pálmaág. A római hadvezérek is pálmaág alatt vonultak át, győztes csatáik után. A pálma virágát a győzelem előjeleként értelmezhetjük, míg a pálma magvait, például a datolyát, a győzelem csirájaként üdvözölhetjük. Jelentése virágnyelven: győztes hódítás.

Petúnia: Zárkózottság; méreg; Megnyugtat a jelenléted... ha velem vagy, megnyugszol. Harag és neheztelés; Tartsd meg, amit ígértél!

Pipacs: Pipacsot általában vidám mezei csokorban kapunk. Nem feltétlen a szerelem jele, de szerelmünknek is adhatjuk, ha boldogságunkat, felszabadultságunkat akarjuk kifejezésre juttatni. A virághoroszkóp szerint érzékeny embert jelöl a pipacs

Pipacs (fehér) - Megszilárdulás

Pipacs (sárga) - Vagyon, siker

Pipacs (vörös) - Elégedettség. Meghódítottad szívemet.

Pitypang - gyermekláncfű: Mária és Krisztus szimbólumát is jelenti a pitypang, sárga virágját Vas megyében "zsibadöglesztőnek" hívják, és az apró baromfi elhullását jelenti. A sárga virágból kialakuló pitypang szélfútta magvai azonban már közelebb állnak a krisztusi tanításhoz. A szél szállította apró magvak - akár a bibliai magvető példázatban - bárhová is vetődnek, mindenhol meg tudnak élni. Rokon a levegő elemével, szabad, akár a szél. Akarattalanul száguld, de mégis hat rá a vonzás, a gravitáció. Az itt és most létezését, az időtlenséget és a létezés elfogadását idézi

Pünkösdi rózsa: Szégyenlősség; félénkség; Sok boldogságot! (házasságkötéskor).

Rozmaring: emlékül. Néphitünkben a lányok tisztaságának jelképeként ismert, szerelemvirág. Kiskerti virág és évezredes női szimbólum egyben. Fűszernövényként is használják, illetve a népi gyógyászatban is alkalmazzák, emésztési problémákra és alhasi, nőgyógyászati panaszokra. Az ókori görögök és rómaiak azt tartották, hogy a rozmaring javítja a memóriát. Úgy ismerték, mint az emlékezés és hűség növénye. A rozmaring hivatalos növénye volt a kolostorkerteknek. Termesztését egy, a 8. század végén kiadott császári rendelet írta elő. A rozmaring ág füstje, a friss ágak illata temetéseken éppúgy, mint esküvőkön segít az emelkedett atmoszféra megteremtésében.Szerelemkötésre is alkalmas, hiszen ha egy fiatalember egy fiatal leányt kinyílt virágú rozmaringgal érint, azok szerelme beteljesedik. Ha valaki rozmaringot rak a párnája alá, megszabadul a rossz álmoktól. Rozmaringot kötni tehát nem csak csokorba érdemes, hanem ha a csokorból kikerül megszárítani és azt fűszerként felhasználni is.

Rózsa (esküvőkor): Boldog szerelem. A rózsa, a szerelem virága. Egy szál rózsát ajándékozni az egyértelmű szerelem jelképe, míg rózsát csokorban adni az áhított szerelemé, száz szál rózsát ajándékozni pedig a mindent felperzselő, olthatatlan vágyódás jelkép. A rózsa számos szimbólumot hordoz magában. De mindegyikben közös, hogy valamilyen módon a tiszta, bűntelen élethez kötődik, hiszen többek között a szépség, a szerelem, a mulandóság, a jó szerencse, a boldogság és a csend szimbóluma ez a virág. A legrégebbi ismert ábrázolása 3500 éves, az ókori görög knósszoszi palota egyik freskóján található. Mindezek mellett a rózsa a parfümkészítés egyik legfontosabb alapillata is. A rendkívül széles választék pedig azt jelenti, hogy minden alkalomhoz van megfelelő belőle.

Színenként a legtöbb jelentést hordozza, úgymint:

Rózsa (fehér és vörös együtt) - Egység

Rózsa (fehér) - Ártatlanság, tisztaság; Megérdemellek; Titok, csend. A megszokott, vagy kiérdemelt szerelem, de a szülői szeretet virága is lehet. szerelem, gyönyör; méltó társ, megveted szerelmemet? Meghalok...

Báj; ártatlanság; tisztaság; diszkréció. Méltó vagyok önhöz!

A megszokott, vagy kiérdemelt szerelem, de a szülői szeretet virága is lehet. Most szült édesanyának általában fehér rózsából kötött csokrot készítenek. Jelképezi a szerelmet, a megbecsülést, és a tisztaságot.

Rózsa (fehér, szárított) - Kívánt halál, erény elvesztése

Rózsa (karácsonykor) - Nyugtass meg; aggodalom

Rózsa (rózsaszín) - Tökéletes boldogság; Kérlek, higgy nekem.... megbocsátás

Rózsa (sárga) - A szerelem csökkenése, féltékenység, Próbálj meg vigyázni. Általában a sárga virágok jelentése negatív. Ahogy a dalból is ismerhetjük, jelentésük hűtlenség, irigység. A sárgarózsa ugyanakkor a lanyha érzelmeket is jelentheti egy szerelem estén, de barátoknak bátran ajándékozhatjuk. A következő kérdéseket is jelenti: szerelmed őszinte? Nem csalsz meg? Tehát mindenképpen egyfajta bizonytalanságot sugall.

Rózsa (sötét karmazsin) - Gyász

Rózsa (vörös) - Szerelem, szeretlek. A birtokló szerelem, a szenvedély virága. Vörös rózsa csokor virágnyelven ezt jelzi: "Tartozz hozzám, akarlak, mindennél jobban vágyom rád!" A vörös rózsa jegyűek szenvedélyes és bátor emberek. Az ilyen férfiak hajlamosak a féltékenységre. Ugyanakkor az egy szál vörösrózsa a lángoló szerelem jelképe.
Rózsa tövis nélkül - Szerelem első látásra

Rózsabimbó - Szépség és fiatalság, szerelemben ártatlan szív

Rózsabimbó (fehér) - Lányság. Hű maradok érzelmeimhez

Rózsabimbó (vörös) - Tisztaság és kedvesség... remélj

Rózsalevél - Talán reménykedhetsz... Rózsalevél: igen

Rózsaszár - nem (mert tövises...)

Sarkantyúvirág: Leigázás, győzelem csatában

Szarkaláb: baj, ha kicsit link vagyok? Ez elég egyértelmű kérdéses jelentés, mindezek ellenére sarkantyús virága révén a lovagság és a lovagokat védelmező Mária jelképe. Harcias jellegű növény. Ismert gyógynövény is. A növény virágja a drog, glükozidot, festékanyagot, alkaloidot tartalmaz, vizelethajtónak, vérnyomáscsökkentőnek használják. Talán ez az a tulajdonság, ami miatt a lelki vakságból kigyógyító Máriára és Krisztusra is utalhat.

Szarkaláb (rózsaszín) - Megbízhatatlanság.

Százszorszép: Egyszerű boldogság, tisztaság, ártatlanság; örökké hűséges leszek, elragadtatás; tiszta mély szerelem. Természetessége miatt az ártatlanság, a viszonzott szerelem növénye. Mária könnyeit jelképezi, melyeket az egyiptomi meneküléskor hullatott, ugyanis a monda szerint minden könnycsepp nyomán egy százszorszép bújt elő a földből. Jelentése az elnevezéséből adódik, szinte magától értetődő. Apró, ám nagyon dekoratív kis növény. Természetessége miatt az ártatlanság a viszonzott szerelem növénye. Ki ne emlékezne a szeret-nem szeret játékra?

Szegfű (általában): Vonzerő, asszonyi szerelem; komoly szerelmet, szeszélyességet jelent a szegfű. Virágnyelven: "A legmélyebb barátság szimbóluma vagy, mert színedet nem változtatod, míg a halál meg nem foszt szirmaidtól.". Magyar neve is utal arra, hogy levele és termése is szeg alakú. A kereszténységnél a fehér szegfű a passiót, Krisztus kereszthalálát szimbolizálta. Másrészt viszont piros változata a világi szerelem, életöröm és hiúság jelképeként is ismert. A francia forradalomban piros szegfű volt a royalisták jelképe, századunk elején pedig a szocialistáké lett.

Szegfű (fehér) - kedves, ártatlan, tiszta szerelem, jó szerencse asszonynak.

Szegfű (bíbor) - szeszély.

Szegfű (csíkos) - Sajnálom, hogy nem lehetek veled, bárcsak veled lehetnék.

Szegfű (minta nélkül) - Igen

Szegfű (rózsaszín) - Soha nem foglal elfelejteni! Valamint a határozatlan, el nem döntött szerelem jelölése.

Szegfű (sárga) - Csalódtam benned; visszautasítás. Más értelmezések szerint követelődzés, tiszta és rajongó szerelemmel; Sok szerencsét; egyes esetekben pedig a megvetés jele is lehet.

Szegfű (vörös) - Érted fáj a szívem, csodálat

Szellőrózsa: Jelentése virágnyelven: Összetört remény. Egy hosszú ostrom végső felvonását jelentheti egy ilyen csokor. A szerencsétlen szerelmes valószínűleg utolsó csokra. Valószínűleg gyorsan hervadó szirmai miatt lett már az ókortól a halál jelképe. A kereszténység Krisztus szenvedéseinek és halálának jelképét látja benne. A szellőrózsa - latinul anemone - mandala formájában megtalálható a fotóalbumban.

Szépecske: Mindig vidám

Tatárvirág: Érdektelenség

Tátika: Csalás; Bájos hölgy

Tearózsa: Mindig fogok emlékezni

Tubarózsa: Tudjuk, hogy amikor a cifra palotának zöld az ablaka, akkor a tubarózsa az, akinek ki kell jönnie, mert vár rá Viola. Vajon ki is ez a rejtélyes tubarózsa? A veszélyes öröm, a világi hatalmak által megszólt, ám nagyon valóságos földi boldogság, a lelki és testi kéj virága. Viola a tartós szépség, akire rátalálva bizony számtalan örömre tehetnek szert, persze, ha meg mernek mutatkozni, ha nem félnek megmutatni viszonyukat.

Tulipán (általában) - Tökéletes szerető, hírnév, Hollandia jelképe. Ősi női jelkép, a magyar népi szimbólumtár egyik legjellegzetesebb virága. Szív formája miatt a lángoló érzelmeket, a szerelmet mutatja. A tulipán Törökországból származik; a történet szerint onnan hozta az első hagymát a hollandiai Leiden botanikus kertjébe egy Clusius nevű kutató, hogy aztán Hollandia jelképévé váljon ez a virág. Egy csokor vörös tulipánnal bárki kifejezheti szerelmét. Ezenkívül a ragaszkodást, az elmélkedést és az imát is szimbolizálja. Ha mindezeket összegezzük, elmondható, hogy ez az erős virág a multikulturális társadalom igazi jelképe - megtestesíti a társadalom különböző szegmensei közti kapcsolatot és megbékélést.
A tulipán számtalan színben és formában kapható, ezért is igen népszerű. Azok a növények, amelyeket hagymával együtt veszünk, még különlegesebbek, hiszen tartósságukat természetes növekedésük adja.

Egyértelmű jelentése: Te vagy a tökéletes szerető, szerelem.

Tulipánt ajándékozni szerelmi vallomás és lángoló szív. Jelentése virágnyelven: "Te néma díszpéldány! Hol vannak belső értékeid?".
Tulipán (sárga) - Mosolyod olyan, mint a napfény. Ezenkívül a féltékenység hordozója, azt tételezi fel, hogy annak, aki kapja más is van az életében, nem csak az, akitől a virág származik.

Tulipán (tarka) - Csodálatos szemek

Tulipán (vörös, vagy rózsaszín) - Higgy nekem; Szerelmi vallomás, a szerelem hírnöke.

Tulipán (fekete) - ritka volta miatt azt mutatja, hogy a megajándékozott személy mindennél drágább nekünk.

Vadrózsa: ne taszíts el! Költői tiszteletadás, muzikalitás, valami festői, vad indázás rejtőzik a vadrózsában. Jelentése virágnyelven: "Aki csendes boldogságra termett, csak rejtőzködve élhet boldogan.". A cigányok virága is a vadrózsa, a szabad, korlátok közé nem fogható, lélekből fakadó, igaz szerelmet is jelzi, mely körbefonja azt, aki ilyen szerelembe esik

Vasvirág: Más néven menyecskerózsa. Az eladó leányok házánál ültetik a kardvirág (legényvirág) mellé a falusi kertekben. Azt üzenik vele, hogy lehet kopogtatni az ajtón, hiszen a ház lakói készen állnak a menyegzőre, ha van jelentkező a leányért.

Verbéna: A verbéna mágikus virág, minden valamire való varázsfőzetben - talán érdekes, varázslatos hangzású neve miatt is - szerepel. Jelentése: elbűvölés. Valóban a bűvölő szerekben használatos növény, a szerelemkötésre használt főzetek egyik alkotóeleme. Akit el akarunk bűvölni értelmünkkel vagy szépségünkkel, annak verbénával üzenhetünk

Veronika: jelentése hűség. Két vállfaja ismert ennek a szerény elsősorban erdők szélén fellelhető igen hasznos, mégis kevéssé ismert gyógynövénynek. A Veronica chamaedrys, vagyis ösztörüs veronika és a Veronica officinalis, vagyis orvosi veronika néven ismert. Vértisztító teák kedvelt adaléka, és a friss csalán csúcsával együtt segít kigyógyulni a krónikus ekcémából.

Viola: Ragaszkodási kötelékek, gyorsaság; Mindig szép leszel számomra. A tartós szépség virága. A sárga viola az elmúló szépséget jelképezi. Elvakult férfiaknak ajánljuk. Női névként is ismert. A név jelentése erő, akarat. Nem túl udvarias sárga violát ajándékozni.

Zsálya: Mária lelki gyógyító erejét jelképezte, mint az összes többi gyógynövény. Ösztrogén tartalma miatt női princípiummal analóg növény, mely a női bajokat orvosolja. Nem jellemző, hogy csokorban ajándékozzák, inkább kertben látható. Gyógyulást hoz.