Pöttyös labda és a hinta

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szép pöttyös labda, aki nagyon büszke volt a pöttyeire. Zsolti kapta a labdát és nagyon vigyázott rá. Igaz, néha belerúgott, amit pöttyös labda nagyon nehezményezett. Ilyenkor mindig jó messzire gurult, hogy minél nehezebb legyen újból elkövetni ellene ezt a merényletet.

Néha a fotel alá is begurult, de Zsolti toporzékolására mindig előkerült, bárhová is bújt. Az udvaron élt egy szép Hinta is. Labda és Hinta nagyon jó barátok voltak. Esténként, amikor minden elcsendesedett meg hányták-vetették a világ dolgait.

Történt egyszer, hogy Labda szokás szerint a sötétben odagurult Hintához és így szólt hozzá:

- Szia Hinta! Hogy vagy?

- Szervusz Labda. Sajnos már megint kilazult az egyik csavarom. Remélem a felnőttek észre veszik mielőtt hintáztatni kezdik rajtam a Kisgazdámat. Bizony mondom Neked tegnap óta olyan nehéz lett, mint a só, vagy csak a csavarlazulás miatt érzem úgy. Nem tudom.

- Szerintem a sok munka teszi! Ma is láttam mennyit dolgoztál. Hihetetlen hogy bírod ezt az ide-oda lötyögést.

- Nem mondom, időnként bizony elfáradok, de mit csináljak, ha Zsolti annyira szeret hintázni.

- Szeret ő mást is, például jól belém rúgni. Most is úgy fáj a harmadik pöttyöm. Pont azt találta el. Már azt sem tudom hova guruljak, mindig megtalál, de volna egy ötletem! Ha legközelebb észre veszed, hogy már a végét járom, kezdj el egy kicsit libegni, meg nyikorogni, hátha akkor kedvet kap inkább hintázni.

- Megbolondultál? Azért vonjam magamra a figyelmét, hogy én dolgozzak Te meg pihenj? Miért vagy te tulajdonképpen Labda? Nem gondolod, hogy ez túlzás?

- Nem baj, ha nem egyezel bele, akkor majd errefele gurulok, és úgyis észre vesz téged és akkor már biztos hintázni akar majd.

- Szóval a múltkor is ezért gurultál felém? Én meg azt hittem a barátságunk miatt, még integettem is neked egy kicsit, aztán Zsolti egész délután le sem szállt rólam, pedig akkor délelőttös voltam. Ezek szerint Neked köszönhettem a délutáni műszakot. Ezt nem gondoltam volna.

- Ne fújd már fel ezt a kis csibészséget!

- Még hogy csibészség, látni sem akarlak többé, menj innen!- hergelte magát tovább a Hinta.

- Ahogy akarod be is fejezhetjük a barátságot, én akármelyik játékhoz oda tudok gurulni és beszélgethetek velük, te meg csak pöffeszkedj a helyeden és majd meglátjuk mire mégy nélkülem.

Azzal elgurult a játékos polchoz és rá sem nézett Hintára. Ő pedig egy darabig várt, hátha Labda meggondolja magát, aztán bánatában leszakadt.

Szerencsére Zsolti ezermester papája megjavította és attól kezdve boldogan ringatta kisgazdáját, amíg csak hintázni akart.

Labdával azonban jó ideig nem sikerült kibékülni, de alig telt el néhány éjszaka és kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól, szent lett a béke, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.