Nem tudtam...

Nem tudtam,
hogy létezik,
gondosan titkolták az istenek...
Nem tudtam,
hogy ez a nyár
majd elhozza az igaz szerelmet...
Nem tudtam,
hogy észrevehetem
az égen a felhőket...
a zöld lombokon áttűnő fényeket...
hogy rácsodálkozhatok
az ősi romokra,
hogy virág nyílhat minden bokorban,
hogy csillagot csodálni is lehet,
hogy megláthatom a színeket...
hogy a naplemente mily csodás,
hogy valóra válik az utazás,
hogy hallhatom csobogni a patakot,
hogy hitem sem marad halott...
Nem tudtam,
hogy leszek még boldog...
De Te jöttél...
felébresztettél...

Kezünk egymásba kulcsolódott...
ajkunk örök csókba forrott...
Értelmet adtál
kihúztál a lelki mocsárból
megmutattad milyen a távol,
hogyan hat rám a végtelen,
s milyen az őszinte, igaz szerelem...
eggyé vált minden...
lelkünk tovább gombolyítja a fonalat.
Sorshálót szövünk,
mely soha el nem szakad...
megtaláltuk az igazat
örökre miénk marad...

Debrecen, 2005. november 12.