Majd egyszer...

A jelentéktelenség homályából kivezettél...
megmutattad... a csillogás nemcsak talmi lehet
begyógyítottad százezer sebemet
már csak néha sajognak a hegek
értékek mély völgyébe vittél
lehetőségeket formáltál hitté
megrajzoltad a háromszázhatvan fokot
nem kutattad a nem létező okot...
...
a biztonságot is nekem adtad
dagadó vitorlánkba a szelet fogtad
képeket festettél... múltból jelent szőttél
lángoló tűzzel forrásig hevítettél
kéjes kalandot kínáltál
s ha elsodor az ár
erős karodba kapsz
nem... nincs határ...
...
minden falunk leomlott
várunkba nem illenek falak
megvéd mindentől a külső burkolat
mely belülről fakad
oly szilárd, mint hitünk
mit egymásba vetettünk
acéllá edzetted a vasat
így csapong minden gondolat...
...
s ezért üt talán oly nagyot
az ostorszíj nyomot hagyott
lovaink hátán vágtatunk délnek
fügét mutatunk a kétkedőknek
néma kőszobrok szájába
szavakat adunk
és tudjuk már
mit rejt holnapunk
...
árnyékdémonaink rabláncra fűzzük
hegyek ormára zászlónk kitűzzük
mert győzelemre vezetjük a sereget
kiürítjük az örök serleget
s tőlünk elmúlik a keserű pohár
életünk már sosem lesz kopár
kincseink mind egymásnak adtuk
minden elembe beleolvadtunk...
lelkünkbe égetett bélyeggel
a szerelem tüze emészt el
majd egyszer...