Magdolna

A Magdolna arámi-héber eredetű
bibliai név, a Magdaléna magyar változata. Jelentése:
"Magdala városából, a Genezáreti-tó mellől való nő", torony, bástya.
Az egyik védőszentje a Bibliában
szereplő Magdalai Mária, akiből Jézus hét démont űzött ki. Követte Jézust,
amikor sírjába helyezték, hogy lássa hova temetik, ő fedezte fel, hogy Jézus
föltámadott. A másik védőszentje Pazzi Szent Maria Magdalena (1607) egy olasz
karmelita nővér, akit az Istennel való bensőséges egyesülés egyik legnagyobb
képviselőjének tartanak. Harmadik védőszentje Postel Szent Maria Magdalena
(1846) a francia forradalom idején az elhagyott ifjúság körében munkálkodott,
később egy női tanító rendet alapított, egyben a gyógynövényekkel foglalkozók
védőszentje.
Bibliai eredetéből következően már
a XV. századtól a népszerű név volt, akkor még Magda alakban. A katolikusok a
XVIII. századtól kezdték a Magdolna alakot felvenni. Egészen a XX. század
közepéig a legkedveltebb női nevek közé tartozott. Népszerűsége a 80-as évektől
kezdett csökkenni. Napjainkban nem tartozik a divatos nevek közé, viszont a
magyar nők közül több mint 90 ezer fő viseli ezt a nevet első, vagy második
névként.
A magyaron kívül szinte minden
idegen nyelven ismert és gyakori név. Magdalene, Madeline alakban használják az
angolok, Maddelena alakban az olaszok, a franciák Madeleine, a németek, dánok
Magdalena, Magdalene, a csehek Magdaléna, Magdalena, a horvátok, lengyelek,
szerbek, spanyolok, svédek Magdalena, a bolgárok Magdalena, Magdalina, az
oroszok Magdalina alakban viselik.
A bibliai Mária Magdolna alakjához
tévesen tapadt a"Bűnbánó Magdolna" képe, a művészetekben hosszú
hajjal, balzsamos edénnyel, elszakított ékszerekkel, koponyával, feszülettel,
könyvvel ábrázolják.
Sok népszokás fűződik a
Magdolna-naphoz, ilyen például a bibliai történetből kiindulva, hogy ezen a
napon a kislányok hajából le kell vágni, hogy aztán még jobban nőjön. Szeged
környékén úgy tartják, hogy Magdolna napján nem jó sem mosni, sem sütni. A
baranyai Rózsafán úgy gondolták, hogy Magdolna napján nem jó meszelni, mert a
szent képe megjelenik a falon. A népi hagyomány szerint a kánikula Magdolna
napján kezdődik és Bertalan napján végződik.
A nők pletykáságára utal az a közmondás, hogy "Magda a Magdának, Magda az egész világnak"
Név elemzése:
A Magdolna név rendszerezetté és gyakorlatissá teszi viselőjét mindenben, amit csinál. Élvezi azt az érzést, amit a gondosan elvégzett munka után tapasztal. A tulajdonában lévő dolgokat óvja és ügyel rájuk, így tárgyai sokáig jó állapotban vannak. Kiadásaira is figyel, munkájának elvégzése során türelmes és figyelmes.
***
Becézése: Magdi, Magdika, Magda, Magdácska, Magdus, Manyi, Léna.
Elemzése: a Magdolna név gyakorlatiasságot, rendszeretetet ad hozzá viselője személyiségéhez. A Magdolnák általában élvezik a gondosan elvégzett munka utáni kellemes érzést. Nem pazarlók, gondoskodók, a tulajdonukban lévő vagy csak rájuk bízott holmikat óvják, vigyáznak rájuk, ahogy a gondjaikra bízott élőlényekkel is teszik. Türelmes és figyelmes emberek a Magdolnák, akik munkájuk során a "Lassan járj, tovább érsz!" elven járnak el, éppen ennek köszönhető, hogy ritkán hibáznak.
***
Életfeladata a kiszolgáltatottakért, az áldozatokért való küzdelem. Otthonában segítséget nyújt a rászorulóknak. Akit szeret, azért szinte bármit megtesz. Nagy erővel rendelkezik, így környezetében hatalmát érvényesítheti. Ő mindig a gyengébb férfiak támasza. Ez jellemző lehet a párkapcsolatára is. Olyan társra van szüksége, akiért küzdhet, akit tolhat előre. A háttérben maradva támaszt nyújthat a férfinak, a fiának, vagy saját apjának. Problémája, hogy úgy viselkedhet, mint egy parancsnok, és felborulhat a magánélet harmóniája. Makacssága és hajlíthatatlansága gyakran okozhat gondot.
***
Ezt a nevet viselők általában nagy belső erővel rendelkeznek, emiatt néha keménynek, távolságtartónak tűnnek. Erős a kötelességérzetük. A feladatot mindig fontosabbnak tartják, mint az érzelmek kimutatását. Valójában nagyon mélyen érzőek, nagy segítőkészség van bennük, de ezt is úgy teszik, mintha csupán a kötelességüket végeznék. Úgy gondolják: "ha más nem teszi meg, nekem kell megcsinálnom." Csalódottá és zárkózottá válhatnak, ha a külvilág nem értékeli csendes szorgalmukat. Figyelniük kell arra, hogy többet mutassanak ki érző szívükből, hogy a külvilág felismerhesse értéküket.
***
Magdolna rezgésszáma:
M + A + G + D + O + L + N + A = 4 + 1 + 7 + 4 + 6 + 3 + 5 + 1 = 31 = 3 + 1 = 4
Jelentése, értelmezése:
4.: A fegyelem és a talány jelölője
A 4-es számra jellemző, hogy erősen ragaszkodik a hagyományokhoz, stabil szokásaihoz ragaszkodik, nem vállal kockázatot semmivel kapcsolatban sem, emiatt fél a változástól, és az új dolgok kipróbálásától. Nem irányító típus, inkább mindent maga csinál. Szellemi téren igen kreatív.
***
A Bien cikke alapján a Magdolnák személyiségjegyei és jellemzői a következők:
A Magdolnákra alapvetően jellemző az, hogy munkájukban és magánéletükben, otthonukban is folyamatosan törekszenek arra, hogy körülöttük minden rendezett, szervezett legyen.
A rábízott feladatokat mindig pontosan elvégzik, de mindezt nem megfelelési vágyból teszik, sokkal inkább azért, mert saját magukkal szemben nagyon igényesek arra, hogy minden rendben és tökéletesen legyen elvégezve.
*
A Magdolnák ideális munkaerők: nem kell sokat noszogatni őket, akkor is mindent megtesznek azért, hogy a kezükből kikerülő munka tökéletesen rendben legyen.
Rendszerezettségük nagy segítséget jelent a munkájuk során, mivel nem vagy csak ritkán csúsznak ki a határidőkből, mégis minden feladatot a legjobb tudásuk szerint végeznek el.
Nincs szükségük arra, hogy valaki folyamatosan emlékeztesse őket a határidőkre, mivel maximálisan tisztában vannak azokkal és ennek megfelelően tervezik és végzik el a rájuk bízott feladatokat.
*
A rendszerezettség, pontosság és megbízhatóság nagy erény a Magdolnák esetében, de kollégaként ez néha konfliktushelyzetet teremthet.
Ugyanazt a szervezettséget és megbízhatóságot várják ugyanis el másoktól, amit ők maguk garantálnak, így ha kollégái, akikkel egy feladaton kell dolgozniuk, nem ennyire szervezettek és nem ilyen fejlett a munkamoráljuk, akkor az bizony idegesíti a Magdolnákat.
Mivel ők maguk nagy figyelmet fordítanak arra, hogy ne várakoztassanak meg másokat, ezért érthető, hogy felháborodnak, sőt sokszor a személyük elleni támadásnak érzik, ha más lassabb és pontatlanabb munkája miatt kell várakozniuk.
*
Megbízhatóságuk és pontosságuk miatt a Magdolnák gyakran emelkednek ki a kollégáik közül.
Eredményeik, munkájuk minősége és a munkához való hozzáállásuk hamar felkelti főnökeik figyelmét, így általában őket javasolják egy esetleges előléptetésre.
Különösen adminisztratív, operatív területeken lépnek könnyen előrébb a ranglétrán, mivel ez a terület személyiségüknek köszönhetően is erősségüknek számít.
Fontos azonban, hogy ne vállaljanak olyan feladatot, amelynek megvalósításához nem lesz elég idejük, mivel a kelleténél nagyobb stresszt okozhat nekik, ha az új pozícióban nem lesznek képesek a maximumot nyújtani.
*
A Magdolnák szeretik, ha a környezetüket kontroll alatt tarthatják. Ez lehet a munkahely, ahol ráhatással rendelkeznek minden érintett munkafolyamatra, de ugyanúgy érvényes ez a magánéletre, vagyis a családra és a barátokra is.
Elképzelhető, hogy néha túllőnek a célon, de általában megmaradnak a racionális kereteken belül, és nem akarnak olyan dolgokat ellenőrizni és irányítani, amely már nem az ő hatáskörük. Felelősnek érzik azonban magukat másokért, és nem rejtik véka alá a véleményüket sem.
*
A Magdolnákhoz gyakran fordulnak tanácsért, és gyakori az is, hogy az évek során kialakul egy olyan szerepük, amely komoly befolyással bír a környezetük véleményére, gondolkodásmódjára.
Higgadtságuk, és az őket körülvevő rend által sugárzott magabiztosság sok embert sarkall arra, hogy kikérje a Magdolnák véleményét.
Fontos azonban, hogy meg kell tanulniuk nem csak a saját fejükkel gondolkozni, hanem belehelyezkedni a másik szerepébe, hogy ne azt javasolják másoknak, amit ő csinálna, hanem ami a másik életvitelének, szempontjainak is megfelel.
Ezzel együtt gyakori, hogy a Magdolnák tartják össze a családot, az ő döntésük az irányadó a környezetükben, a többiek pedig szívesen veszik mindezt.
*
Mint mindenki, úgy a Magdolnák is hajlamosak arra, hogy éppen azokat a képességeiket használják túl, amelyek az erősségük, így néha épp ezek az erények jelentenek gondot nekik hosszú távon.
Hajlamosak arra, hogy valakinek az életét túlságosan irányítani próbálják, illetve hogy saját mentalitásukat kérjék számon másoktól. Éppen emiatt lehetnek konfliktusaik a családon belül, különösen akkor, ha fiút nevelnek.
A kamaszkortól kezdődhetnek a problémák, amikor a kelleténél több részletet szeretnének tudni gyermekük életéről, és igyekeznek minden eszközzel be is avatkozni ezekbe. Később pedig kifejezetten kritikus anyósok válhatnak ugyanis belőlük, és ez akár el is távolíthatja tőlük imádott gyermekét.
*
Egy rendezett, racionális, magára adó, és nem utolsó sorban magabiztos nőnek bizony nem könnyű társat találnia. Fontos, hogy a Magdolnák szeretik megőrizni a finomabb női szerepeket is, így szerencsére nem riasztják el a félénkebb férfiakat sem.
Ha a Magdolnák olyan társat választanak, aki támogatásra szorul, akkor ezt maximálisan megadják a férfinak, sőt fontos szerepükkel tökéletesen tisztában is vannak.
Ha azonban egy határozott, magabiztos és sikeres férjet választanak, akkor még inkább elemükben lesznek: a Magdolnák esetében különösen igaz lesz a mondás, miszerint minden sikeres férfi mögött áll egy erős és okos nő.
***
4. szám névérték: Elsősorban szellemi téren kreatív, találékony. Ragaszkodik a hagyományokhoz, a stabilitáshoz, fél a felfedezésektől és az újításoktól, mindig megmarad a középszerűség határain belül. Hiányzik belőle a kockázatvállalási kedv, inkább végrehajtja az utasításkat, irányítani nem szeret.
Forrás:
https://www.nevnap.com/nev/magdolna
https://www.nevenapja.hu/nevnapok/magdolna_nevnap.html
https://nevnaplap.hu/magdolna-nevnap/
https://www.angyalemberek.gportal.hu/gindex.php?pg=28494837
https://mainevnap.com/magdolna-nevnapja
https://www.bien.hu/julius-magdolna-nevnap-magdolnak-szemelyisegjegyei/