Luca

2022.12.13

A Luca név latin eredetű női név, Lúcia régi magyar alakváltozata, jelentése: virradatkor, hajnalhasadáskor született, sugárzóan fényes.

A Luca név jellemzése

Nagyon hagyományszerető és tisztelő, szereti a régi dolgokat, szeret a múltba révedni. Nem érdeklik az anyagi javak, inkább az érzelem fontos számára.

***

A környezetének megfelelni és bizonyítani, ez lehet életének célja és feladata. Fontos lesz számára a harmónia megteremtése, ez adhatja életében a stabilitást. A két véglet, amelyeket meg kell élnie, a szenvedélyek és a megfelelés. Túlságosan függ a külvilágvéleményétől, de nem bírja a kudarcot.Ilyenkor szélsőségessé és lázadóvá válhat. Nagyon erősek a kötődései, szeretetével birtokolni akar, és ez féltékenységet hozhat. Egész életében az elfogadásért küzd, keresnie kell azokat a helyzeteket, ahol ez megvalósulhat. Párjától is odafigyelést és megbecsülést vár. Ennek megfelelően pozitívak lehetnek azok a hivatások, amelyikben megjelenik a diplomácia érzéke vagy a művészet és a szépség. Problémát az anyagi vágyak okozhatnak. Hajlamos az élvezeteknek alárendelni céljait.

***

Híres Lucák: Szent Luca, S. Hegyi Lucia divattervező, Pártai Lucia meteorológus.

Szent Luca védőszentje a szembetegségben szenvedőknek és vakoknak, a bűnbánó utcanőknek, valamint a hegyes szerszámokkal dolgozóknak Szent Luca, aki a legenda szerint beteg édesanyjával élt, aki már férjet is kiszemelt Lucának. Édesanyja gyógyulása érdekében elzarándokoltak Szent Ágota sírjához, hogy segítségét kérjék. Az anya a csodálatos gyógyulás után már nem erőltette lánya házasságát, a sértődött vőlegény pedig feljelentette Luciát a kereszténysége miatt, akit megkínoztak, végül karddal szúrták át a nyakát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte. Több népi szokás is kapcsolódik a Luca-naphoz.

***

Luca-napi szokások

Luca napjához (december 13.) több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja (eltérően a mai téli napfordulótól, ami december 21-re, esetenként 22-ére esik).

Luca-napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.

Ezen a napon Szent Lúciára emlékezünk, aki egy előkelő szicíliai családban nevelkedett.

A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, majd mártírhalált halt hitéért. Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán nevét a fény (lux) szóval is kapcsolatba hozták.

Németországban kedvelt szent. Északon a Luca-menyasszonyt koszorúval és gyertyával 1780-ban említik először, a szokást újraélesztették Svédországban Nobel Alfréd halála évfordulójával összefüggésben. Nevezetesen a Nobel-ünnepségek zárónapja december 13., és e nap reggelén gyertyás-koronás lányok köszöntik az új Nobel-díjasokat. Magyarországon Luca-napon a család minden tagjának sütnek egy lucapogácsát, és egyikbe pénzdarabot rejtenek el. Aki ráharap, szerencsés lesz.

Luca-naptár

A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik eleme, mely szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal.

Egy másik időjósló módszer, a hagymakalendárium szerint egy fej hagymát tizenkét szeletre vágtak és a szeleteket megsózták. A hiedelem szerint az a hónap lesz csapadékosabb a következő esztendőben, amelyiknek megfelelő szelet benedvesedik.

Luca széke (lucaszéke)

Készítése a Luca-napi szokások egyike. A december 13-án tartott ünnepnap - Luca napja - a karácsonyi ünnepkör részének számító nap. Magyar nyelvterületen "gonoszjáró nap"-nak is tartják, ezen a napon különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni.

A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. December 25-én az éjféli misére a "mesterek" (rendszerint fiatal emberek) a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva megláthatták a boszorkányt. A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak, és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. A Luca székén állva éjfélkor viszont felismerték őket. Ezután a fiatalembereknek el kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széjjeltépjék őket. A menekülők a zsebükben mákot vittek, hogy menekülés közben elszórhassák. A boszorkányoknak a mákszemeket fel kellett szedegetniük, és így nem tudták elkapni a fiatalokat. A Luca székét aztán otthon tűzre vetették, a tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett, és ha csend volt karácsony hajnalán, még hallhatták a boszorkányok a fadarabok jajgatását is, mert ez a tűz a boszorkák végét jelentette.

Ezután a kulcslyukba fokhagymát kellett dugni, a kést a bal ajtófélfába vágni, a söprűt pedig keresztbe állítani, hogy minden rontástól védve legyenek.

A Luca ostora ennek a népszokásnak egy változata: úgy kellett elkészíteni, hogy az ostort alkotó zsinegen minden nap egyet csavartak, majd karácsony éjjelén pattogtattak vele. Az ostor hangjára odagyűltek a boszorkányok.

Elkészítése

Bocz János dombóvári fafaragó tanító, népi iparművész kutatásai és az ő elődeinek elbeszélése nyomán a lucaszék elkészítéséhez a következő anyagokat kell felhasználni (7 darabból kellett állnia, és 13 napig készítették): Az ülőlaphoz tölgyet használnak, mely 31 cm átmérőjű és 8 cm vastagságú. A lábak többféle fából készülnek, csertölgy, akác és kőris. A lábak összekötő rúdjai bükkből, fekete dióból és szelíd dióból vannak.

A csapok: 2 db fenyő, vörös- és lucfenyő, 2 db hárs, aprólevelű, nagylevelű, 1 db cseresznye

1 db gyertyán.

Más források szerint a Luca széke készítését december 13-án kezdik el, és kilencféle fát használnak: kökényt, borókát, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát. Szögek helyett kizárólag fából faragott ékek tartják össze. 13 napig készül úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehet rajta elvégezni, innen ered az a népi mondás is, hogy "Lassan készül, mint a Luca széke".

Luca-búza (lucabúza)

A következő év termését próbálták megjósolni a Luca-búza (vagy lucabúza) keltetéssel. Luca napján búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Később a kikelt búzával az adventi oltárt díszítették.

Lucázás

(kotyolás, palázolás)

A lucázás vagy kotyolás, a fiúgyermekek házról házra járó, termékenységvarázsló szokása Nyugat- és Dél-Dunántúlon. Többnyire hajnalban, kisebb csoportokban mentek. A házba betérve engedélyt kértek, s ha megengedték, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára és elkezdték az éneküket.

"Luca, Luca, kitty-kotty,

Tojjanak a tiktyok!

Tiktyok, luggyok ülőssek legyenek,

Fejszéjek, furójok élessek legyenek!

Ú' megállanak a helibe,

mint a fűzfa a tövibe!

Akkora disznójuk legyen, mint a hidas,

Akkora szalonnájok legyen, mint a pajtakapu,

Ollan hosszu kóbászuk legyen, mint a falu hossza,

Annyi töpörtőjük legyen, mint a tengerben a föveny,

Annyi pénzek legyen, mint az égen a csillag,

Annyi csirkéjük legyen, mint a kertben a fűszál!

Luca, Luca, kitty-kotty!" - Lucázás a vasi Perenye községben)

Luca-tök

Magyarországon, főként a Dunántúlon volt szokás a világító Luca-tök készítése. Hagyományos volt sok egyéb Luca napi tréfálkozás. Luca napján szemeket, orrot és vigyorgó szájat faragtak a kivájt sütőtökökbe, majd a házak ablakai elé tették, és azzal ijesztgették egymást. Az ijesztő hatás kedvéért sötétedéskor égő gyertyát tettek a Luca-tök belsejébe.

További szokások

Felvonulás Szent Lucia ünnepén Svédországban

A néphit kétféle Lucát ismer: a jóságost és a boszorkányost. Ez utóbbi terjedt el a néphagyományban. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mind december 13-hoz, Luca napjához. Ez a nap épp úgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására. Az első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak. Ugyanis, ha Luca reggelén férfi lép a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nőlátogató érkezik, üsző.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok.

Ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítése. Ezen a napon kezdték el faragni, úgy, hogy minden nap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, de karácsony szentestére készen kellett lennie. Az éjféli misére magukkal vitték, és ha ráálltak, meglátták a boszorkányokat. A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta ki lesz a férjük. Luca napkor vetik a lucabúzát. A búzaszemek gyorsan csíráznak, azt tartják, ha Karácsonyra kizöldül, jó termés várható. Az időjárásra a székelyek hagymából jósoltak. A vöröshagymából lefejtettek 12 réteget, ez az év egy-egy hónapjának felelt meg. Mindegyikbe egy kevés sót szórtak, amelyikben elolvadt, az a hónap esősnek ígérkezett, a többi száraznak. Szintén Luca napkor voltak szokásban bizonyos, finomnak éppen nem mondható tréfák is. Egyes vidékeken a legények leakasztották a kertkaput, máshol szétszedték a szekeret a gazda legnagyobb bosszúságára.

***

Luca rezgésszáma:

L + U + C + A = 3 + 3 + 3 + 1 = 10 = 1 + 0 = 1

Jelentése, értelmezése:

1.: A hibátlan szám, mely az egységet szimbolizálja

Az 1-es típusú ember, egy igen határozott személyiség, aki szeret más életébe is beleszólni. Egyszerű, ám egyben összetett személyiség. Kreatív, győztes típus, aki nehezen viseli el ha veszít.

Ezen kívül a 10-es számnak is van egy különleges jelentése:

A 10-es számúakat nevezhetjük egyesnek is (hiszen 1 + 0 = 1) de a számmisztikában vannak olyan rendszerek, amelyek a 10-es szám teljesen külön szerepel, és mint első kétjegyű szám, az egyes képességeket megtízszerezi. Rájuk jellemző, hogy életük a hatalom, és a szövetségek. Csak kimondottan vezetői szerepben tudják elképzelni magukat, és csak ebben a szerepben érzik jól magukat, és csak így tudnak kiteljesedni.

Forrás:

https://nevnaplap.hu/luca-nevnap-eredete-es-jelentese/

https://blog.bvkati.hu/?p=543

https://wiki.startlap.hu/mikor-van-luca-nevnap/

https://kiderul.startlap.hu/idojaras-hirek/luca-megmutatja-milyen-ido-lesz-a-jovo-evben/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Luca-napi_szok%C3%A1sok

https://mainevnap.com/luca-nevnapja