Lázár

2022.12.17

A Lázár név eredetes és jelentése

A Lázár héber eredetű férfikeresztnév. Az El(e)azár név görög rövidüléséből, illetve ennek a latin Lazarus formájából származik, jelentése: Isten (meg)segít(ett). A bibliai Újszövetségben a Lázár név Lukács és János evangéliumában is szerepel. Előbbiben Jézus mint beteg koldust említi a példázatában, utóbbiban Jézus barátjaként jelenik meg, akit Jézus feltámasztott a halálból.

***

Héber-görög-latin eredetű, az Eleazar névből, aki a Biblia szerint Mária és Márta fivére, Jézus barátja, akit Jézus négy nappal a halála után feltámasztott. Jelentése: Isten a segítőm.

Becézése: Lázárka, Lazi, Lazika, Lazus, Lázi.

Jellemzése: Barátságos, kellemes udvarias, tisztelettudó a nevet viselő ember. Társát megbecsüli, de céljaiból nem enged, azt minden áron véghezviszi.

***

Lázár rezgésszáma:

L + A + Z + A + R = 3 + 1 + 8 + 1 + 9 = 22 = 2 + 2 = 4

Jelentése, értelmezése:

4.: A fegyelem és a talány jelölője

A 4-es számra jellemző, hogy erősen ragaszkodik a hagyományokhoz, stabil szokásaihoz ragaszkodik, nem vállal kockázatot semmivel kapcsolatban sem, emiatt fél a változástól, és az új dolgok kipróbálásától. Nem irányító típus, inkább mindent maga csinál. Szellemi téren igen kreatív.

Ezen kívül a 22-es számnak is van egy különleges jelentése: Akik a 22-es számban (2+2) születnek, azok életük során rengeteg dolgot eltudnak érni, csak akarniuk kell! Uralkodó bolygójuk a Plútó, életüket végig kíséri a szerencse, különös építő energiával rendelkeznek, aminek köszönhetően a pusztulásból is felépíthet egy új világot!

***

Lázár A g. lázarosz a h. eleázár név rövidített formája, jelentése: Isten megsegít.

1. Mária és Márta testvére. Betániában laktak. Jézus szerette őket. Történt, hogy Lázár súlyos beteg lett. Nővérei ezt megüzenték Jézusnak, ő azonban csak akkor ment el Betániába, amikor Lázár már négy napja halott volt. Sem Mária és Márta, sem a tanítványok, sem a sokaság nem értette Jézus magatartását. De Jézus tudta, mit akar cselekedni (Jn 11,4.11.39k). A sírhoz menve levétette a követ a sírról. Hálát adott, s aztán a halálból életre hívta Lázárt. E jel után sokan hittek Jézusban. A Nagytanács akkor végleg elhatározta, hogy megölik Jézust, majd azt is, hogy Lázárnak is meg kell halnia, mert sokan miatta hittek Jézusban. Lázár neve krisztológiai jelentést kapott: Isten valóban segít, halálból is életre hoz (Jn 11; 12,9k).

2. Szegény, magával tehetetlen koldus Jézus egyik példázatában. Egy dúsgazdag ember ajtaja előtt feküdt fekélyekkel borítva, de az nem könyörült rajta, csak a kutyák nyaldosták sebeit. Halála után az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és a pokolba került. Ott ébredt rá, hogy elszalasztotta a földi élet nagy lehetőségét, hogy megtérjen és örök életet nyerjen (Lk 16,19kk).

***

A lelki kapcsolatokat keresi. Minden rejtély és titok kihívás számára, ezért is lesz a feladata a dolgok mélyére nézni. Csak a szenvedélyeket ismeri, így gyakran elköteleződik. Fontos neki, hogy megoldjam a problémákat, nem hajlandó túllépni rajtuk. Az egyéni utakat keresi, nem nagyon akar alkalmazkodni. Ugyanakkor megjelenik a szélsőségesség: ha valamit akar, azt nem képes elengedni, sem lemondani róla. Nehezen bírkózik meg a kudarcokkal, fanatikussá válhat. Rendkívül szenvedélyes, akár az őt érdeklő munka és hivatás, akár kapcsolatok terén. Keresi az olyan társat, aki mellett lelki harmóniát talál, ez lesz párkapcsolatának az alapja. Nem tűri a korlátokat, minden akadályt legyőz. Feszültségek esetén könnyen válik zsarnokká. Életének alapvető problémája megérteni a dolgok miértjét. Könnyen válik a szenvedélyek rabjává.

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A1z%C3%A1r_(keresztn%C3%A9v)

https://nevnaplap.hu/lazar-nevnap-eredete-es-jelentese/

https://mainevnap.com/lazar-nevnapja

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/l-CA186/lazar-CA1A8/

https://blog.bvkati.hu/?p=561