Herbert, a hóember

Történt egyszer, hogy a hidegszelek a mi környékünkre vetődtek. Nagy, nehéz, szürke felhőket húztak-vontak az égen, s hamarosan nagy pelyhekben hullani kezdett a hó. Gyönyörű fehér palást terült a tájra. A gyerekek a meleg szobákban tapsikoltak örömükben, amikor meglátták, hogy milyen nagy hó esett.

A szép fehér hóból aztán másnap a gyerekek hóembert építettek. Két dióból kapott szép barna szemeket, száját kavicsokból varázsolták mosolygóssá, orra bizony egy sárgarépa lett, s fejére a legújabb divat szerint virágcserép kalap illett. Gyönyörű hóember lett.

Amikor magára maradt azon töprengett mihez is kezdjen az életével. Nézelődött a világban, s bár mozdulni nem tudott, hiszen a gondos kis kezek jól odatapasztották hó lábát a földhöz, s a fagy jégcipőt hegesztett lábaira. Azért nagyon boldog volt, hogy körül nézhet. Arra repült egy dolmányos varjú.

• Kár, kár! - köszöntötte a hóembert.
• Szia, varjú komám! - mosolygott rá kedvesen.
• Téged hogy hívnak? - kérdezte a varjú.
• Hmm... Azt hiszem nem kaptam nevet. - szontyolodott el a hóember.
• Sebaj, majd kitalálunk neked egyet - bólogatott a dolmányos. - Mit szólnál a Herberthez?
• Herbert? Ó, igazán szép név, jó lesz. - biccentett vidáman.
• No, én repülök is tovább. - kárált a varjú - nem adnád nekem a répa orrodat? Nagyon éhes vagyok - szólt vissza még.
• Ne haragudj, de az orromra nekem is szükségem van. - mondta Herbert.

Remélte, hogy nem bántódott meg a dolmányos varjú és visszajön majd. Mégis csak jó beszélgetni kicsit valakivel. Kicsit lábujjhegyre emelkedett, hogy jobban szétlásson és meg is pillantott a közeli fa ágán néhány verebet!

• Hahó, kispajtások! Gyertek csak közelebb meséljetek valami érdekeset! - kiáltott nekik.
• Csivit, csivit! - csicseregték kórusban és odaszálltak Herbert köré.
• Hogy mi újság a nagyvilágban? - kérdezte rögtön egyikük - nem messze innen van egy másik hóember. Üzensz neki valamit?
• Ó, - tódította a másik kis veréb - az nagyon rátarti fajta ám! Nem áll velünk szóba, csak bambán néz maga elé. Mivel a nevét sem tudjuk, így el is neveztük Bambának.
• Neked van neved? - kérdezte a harmadik.
• Bizony van! Varjú komám járt itt az előbb, tőle kaptam, Herbertnek hívnak.
• Herbert? - kérdezte a negyedik veréb, de nem tudta folytatni, mert hirtelen éles sivító hang szólalt meg a közelben és a négy veréb hat felé repült.

Herbert is addig izgett-mozgott, amíg meglátta, hogy a verébcsapat egyik tagja a közeli fűzfa ágai között maradt, s onnan figyelte a környéket. Azt is meglátta mi volt a riasztás oka. Egy Tarka Macska közeledett. S bizony, ha időben nem rebbennek a verebek szerteszéjjel, a macskának jó vacsorája, a verebeknek meg szomorú vége lett volna.

A Tarka Macska megállt a hóember előtt.

• Nyauuuu! Miért nem tartottad még egy kicsit szóval a vacsorámat? Jó kövér verebek voltak, legalább kettőt el tudtam volna kapni, de az is lehet, hogy hármat is.
• Ejnye-bejnye! Te Cica! Ne bántsd a kisebbeket! Mit szólnál hozzá, ha én meg jól fejbe vágnálak a seprűmmel, csak mert nagyobb vagyok nálad?
• Hahahaaaaa. - nevetett a Tarka Macska - mire megmozdulnál, már a kilencedik szomszédban járnék. S különben is nem félek tőled! Csak azért mert nagyobb vagy, nem biztos, hogy okosabb is.

Ezen Herbert elgondolkodott, s mire visszapillantott a macskára, annak már hűlt helye sem volt. Biztosan a kilencedik szomszédban járt.

Tovább nézelődött Herbert, hátha meglát valakit, akivel beszélgethetne. Felnézett a vonuló felhőkre. - De jó lenne, ha hoznátok még egy kis friss havat - súgta nekik. És igencsak meglepődött, amikor a felhők visszasúgták: - Hamarosan...

Addig, addig nézelődött, míg egyszer csak egy tompa puffanásra lett figyelmes. Minden olyan gyorsan történt. S azt vette észre, hogy a lábai kimozdultak alóla. Elveszítette az egyensúlyát és a földre zuhant. Csínos kis barna virágcserép kalapja messzire gurult és a száját is megütötte, most lefelé görbült, két barna diószeméből könnycseppek szivárogtak. Mozdulni sem tudott. Mindezt látta az egyik fán fészkelő szarka.

• Csrrrrr, csrrrrr! - riasztotta a környék minden lakóját. - Gyertek gyorsan Herbert megsérült!
• Jaj, szegény fejemnek - sírt Herbert - Mi történt?

A verebek körbevették és egymás szavába vágva mesélték, hogy a Tarka Macska volt a ludas, mert a szomszéd Fekete Kutya megkergette és teljes erőből neki szaladt Herbertnek, aki az ütközéstől felborult.

Szegény Herbert csak feküdt a hóban és nagyon, nagyon szomorú volt. Éjjel szállingózni kezdett a hó és betakarta puha leplével a hóembert. Már alig látszott belőle valami, répa orrán is vastag hóréteg képződött és barna kalapja ki sem látszott a hó alól. Egészen másnap reggelig feküdt így. Akkor kijöttek a gyerekek az udvarra, s meglátták mi történt szegény hóemberrel. Gyorsan munkához is láttak, gyúrtak, tapasztottak, görgettek és hamarosan Herbert újra felépült.

Nagyon-nagyon boldog volt, hogy a gyerekek újjáépítették.

Sok-sok kalandban volt még része Herbertnek, de ezeket majd legközelebb mesélem el nektek!