Gerzson
A Gerzson férfinév a héber eredetű bibliai férfinév. A jelentése bizonytalan, népies magyarázat szerint idegen, jövevény, száműzött. Mózes adta Cippórától született első fiának ezt a nevet. Miután kiderült zsidó származása, s így száműzték az egyiptomi uralkodói udvarból. A név jelentésének népies magyarázata is vélhetően ebből a történetből ered.
***
Becézése: Gerzsonka, Geri, Gerike, Gerzsó, Zsoni
Jellemzése: szereti a függetlenséget, a szabadságot, így a korlátokat nem viseli el. Szereti felfedezni az újat, keresi a kihívásokat.
***
Élete a szabadságról és a függetlenségről szól. Keresi az olyan kapcsolatot, amelyben választhatóak az érzelmi kötöttségek. Nehezen fogad el korlátokat, mindég kilép belőlük, azt hiszi, akkor jobb lesz. Mindenben az újat, a különlegeset keresi. Mindent meg akar változtatni, és ezt hangsúlyozza is. Emiatt számára a házasság és a család sem magától értetődő. Az igazi feladata a kiszolgáltatott embereken való segítés. Támogatnia kell olyan embereket, akik nem képesek önálló döntéseket hozni. Nehezen találja meg a célokat, így jobb, ha ezeket mások jelölik ki. Adottságai egy közösség vezetésére a legmegfelelőbbek. Nehézséget az állandó kielégítetlenség okozhat, ami nyughatatlanná és szélsőségessé teheti.
***
Gerzson rezgésszáma:
G + E + R + Z + S + O + N = 7 + 5 + 9 + 8 + 1 + 6 + 5 = 41 = 4 + 1 = 5
Jelentése, értelmezése:
5.: A határok nélküli szabadság embere
Ez az ember, az egész életét optimistán éli, tele élvezettel és szenvedéllyel. Szerencse mellette áll, ám ő nem tervez előre, és inkább a pillanat örömét szereti élvezni. Könnyen lelkesedik, ám ez a hirtelen jött lelkesedés hamar elillan. Életét könnyedén veszi, bizakodó, és reményekkel teli.
***
5. szám névérték: Könnyedén, lazán veszi az életet. Optimista, derűlátó és bizakodó, szereti az élvezeteket. Egyszerre szenvedélyes és titokzatos. Könnyen lázba jön, de lelkesedése hamar el is múlik. Csak rövidtávra tervez, inkább a pillanat örömét élvezi. A szerencse általában mellé szegődik.
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gerzson
https://nevnaplap.hu/gerzson-nevnap-eredete-es-jelentese/