Gertrúd
A Gertrúd germán eredetű női név, jelentése: dárda + erő, más feltevések szerint a második elem jelentése varázslónő, vagy bizalmas, kedves.
***
Becenevei: Trudi, Trudika, Gerti, Gertrudi
***
Más értelmezés szerint jelentése: a dárdák varázsnője.
Elemzése: lenni valakinek a világban – ez lesz életének motivációja. Azt hiheti, hogy ehhez fűggetlennek kell lennie. A külvilág csak segítheti, de nem akaddályozhatja és nem korlátozhatja. Pozitívan talán mások segítésén keresztül valósulhat meg. Kihasznál minden lehetőséget, ahol sikeres lehet. Vonzó és hiteles tud lenni az emberek szemében, ezért népszerű. Fontos számára a karrier, a siker, de ezzel kockáztatja aházasságát. Nehezen tud alkalmazkodni, ez gyakran riasztja környezetét. Könnyen kerül a középpontba, ezt magától értetődőnek tartja. A házasságának is ez lesz a nehézsége, mert a párjának is el kell ezt fogadnia, pedig gyakran elnyomja. Párja korlátozni szeretné, de ez ellen lázadhat. Akkor oldja meg jól a feladatát, ha a kapott lehetőségeket mások javára tudja fordítani. Könnyen válik önzővé, ami taszítja az embereket.
***
A legkedvesebb Gertúd minden bizonnyal Havas Gertrúd bábszínésznő, aki Mazsolának, a kismalacnak kölcsönözte hangját. Remélhetőleg nem csak a "fekete-fehér tévé" korszakának gyerekei emlékeznek: "Elkergetett a gazda, mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint egy szem mazsola. És belőlem úgysem lesz soha tisztességes disznó! – Tudod mit , te Mazsola? Maradj itt nálam! Úgy is mindig egyedül vagyok, s hacsak nem fúj erre a szél egy-egy újságlapot, bizony, sokat unatkozom magamban."
Egy sokkal korábban élt Gertrúd közel sem állt ennyire közel
a magyarok szívéhez. II. András hitvesét, Merániai Gertrúdot a király
távollétében egy főúri csoport szó szerint miszlikbe aprította a Pilisben. A
Bánk bánban olvasható szerelmi szál később került a történetbe, a magyari urak
nagy németellenes felbuzdulásukban gyilkolták meg a királynét.
***
Gertrúd rezgésszáma:
G + E + R + T + R + U + D = 7 + 5 + 9 + 2 + 9 + 3 + 4 = 39 =
3 + 9 = 1 + 2 = 3
Jelentése, értelmezése:
3.: A kételkedés feloldásának száma
Az illető folyamatosan ellenkezik, fenntartásaival küzd.
Ennek köszönhetően azonban képes létrehozni életében a tökéletes egységet.
Élete célja az ellentétek megszüntetése, amiért mindent képes elkövetni. Legfontosabb
célja, hogy jobbá tegye a világot. A döbbenetes felemelkedés, és a
megvalósíthatatlannak gondolt győzelem, és az anyagi jólét megtalálását jelzi.
Ezen kívül a 3-as és a 7-es számnak van egy különlegessége
is:
A görög-római kultúrában e két szám szent számnak számít.
Pontosabban a 3-as a makulátlan egységet jelentette a szentháromságban, a 7-es
szám pedig a napok száma, és abban az időkben számontartott bolygók száma miatt
lett különleges. Ebben az időben minden varázsigét háromszor, vagy hétszer
kellett elismételniük ahhoz, hogy hasson. Az orvoslásban is különleges volt a
7-es szám, hiszen úgy tartották, hogyha a haldokló egyén a 7. napot túléli,
akkor felépül, és életben fog maradni.
***
3. szám névértéke: Erős a fantáziája, ugyanakkor meglehetősen gyakorlatias is. A legfontosabb célja a világ jobbá téttele, az ellentétek megszüntetése. Ezért tenni akar és képes is. Örökké kételkedik, ellenkezik, titlakozik és épp ezért képes megalkotni a tökéletes egységet. E névérték a váratlan felemelkedés, az elérhetetlennek vélt siker és gazdagság megtalálását jelzi.
Forrrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gertr%C3%BAd
https://wiki.startlap.hu/mikor-van-gertrud-nevnap/