Emma
Az Emma név jelentése: Irmin germán istenség neve.
Eredete: germán, az Irma változata, annak önállósult beceneve .
Elemzése: nagyon erős akaratú személy, nem tűri az ellentmondásokat. Általában a háttérből irányítja a dolgokat anélkül, hogy bárki észrevenné ezt.
Becézése: Emi, Emike, Emmácska, Emmus, Emmuska
***
Ermin, Irmin germán isten nevéből származik, más feltevések szerint a germán hermion néptörzs nevéből ered. Irmin a háború germán istene, vagy a zivatar démona. Nevének jelentése egyes források szerint: nagyság.
Számmisztikailag száma: 5 – okos, temperamentumos, nem retten meg a változás szelétől.
Az Emmák nem hevesek, nem szeleburdik, nem rohannak sehová. Ha meg is próbálnák, a sors gátat szab a törekvéseiknek, óvatosságra inti őket, és jelzi, csak lassan, nem kell rohanni sehová, mindennek eljön a maga ideje. Fontos tanulnivalója, hogy ne vállalja át mások terheit, foglalkozzon a saját dolgával, feladataival.
***
Feladata, hogy a teremtés által teljesedhet ki. Erre kapta erejét és tehetségét. Azonban fontos, hogy mindig legyen mellette valaki, akit segíthet és tolhat maga előtt. Ő az a nő, akinek a "nyaknak" kell lenni és így mozgatja a "felet". Ő nem kerülhet előre, mert a sors nem fogja engedni. Lassan, de biztosan halad a célja felé, észrevétlenül veszi át a hatalmat, és olyan erős lesz a befolyása, hogy rajta múlhat mások jövője. Ez igaz a házasságra is. Partnere terheit átvállalja, és később nyög alatta. Rájön, hogy egyedül könnyebb lenne és így kilép a kapcsolatból. Ez tévedés, neki ez nem hoz pozitív élethelyzetet. Csapdája az akaratának mindenáron való érvényesítése lehet.
***
Név elemzése: az Emma név nyughatatlanságot és olthatatlan érdeklődést adhat viselőinek. Viselője újabb és újabb kalandokban találhatja magát. Természetesen igényli a szabadságot, amit nem csupán kalandozásra, de alkotó ötleteinek megvalósítására is használ. Olykor a fentiekben is említett szabadságvágy feszültséghez vezethet kapcsolataiban
***
Emma rezgésszáma:
E + M + M + A = 5 + 4 + 4 + 1 = 14 = 1 + 4 = 5
Jelentése, értelmezése:
5.: A határok nélküli szabadság embere
Ez az ember, az egész életét optimistán éli, tele élvezettel és szenvedéllyel. Szerencse mellette áll, ám ő nem tervez előre, és inkább a pillanat örömét szereti élvezni. Könnyen lelkesedik, ám ez a hirtelen jött lelkesedés hamar elillan. Életét könnyedén veszi, bizakodó, és reményekkel teli.
***
Pogonyi Edina névelemző, az Origón megjelent cikkében Emma, a segítőkész címmel így ír az Emma névről. Az Emma nevű hölgyek nagyon segítőkész emberek, akik szeretnék megmutatni, hogy fontos és nélkülözhetetlenek még a munka területén is. Érdekli őket minden, amely a környezetükben a világban történik, tudásukat a bennük felmerülő miértek megválaszolására használják fel.
Az Emma nevet viselő hölgyek általában nagyon kíváncsi,
kommunikatív, szorgos és energikus emberek. Ösztönös kíváncsiságának és
érdeklődésüknek köszönhetően képesek nagy lexikális tudás felhalmozására,
információ begyűjtésére. Egyrészt érdekli őket minden, amely a környezetükben a
világban történik, másrészt a tudását és információit sokszor a bennük
felmerülő miértek megválaszolására használják fel.
Fontos a dolgok részletekben történő megismerése, mert úgy vélik, minél inkább ismernek valamit, annál nagyobb biztonsággal tudják azt kezelni, illetve annál tökéletesebben tudják azt használni. Éppen ezért sajátjuk lehet a maximalizmus is, amelynek megfelelően természetesen gyakran megjelenhet életükben a szerénység a kishitűség. Ez azért van, mert bár mindig szorgalmasan dolgoznak és végzik tevékenységüket, mindig törekednek arra, hogy munkájuk hasznos és pontos legyen, de mindig történik valami, amitől kiderül, hogy bárhogy igyekeznek, nem sikerül maximálisan teljesíteniük. Azonban, ha mégis sikerül a munkájuk, vagy az alkotásuk, nem merik őszintén fogadni a dicséretet, mert belül mindig van egy hang, amely azt súgja: "lehetett volna jobb is".
Nagyon segítőkész emberek lehetnek, akik szeretnék megmutatni, hogy fontos és nélkülözhetetlenek még a munka területén is. Azonban segítőkészségükkel óvatosan kell bánni, mertha környezetük megérzi és megtapasztalja túlzott odaadásukat, akkor adódhat olyan helyzet, amelyben kihasználhatják az Emma nevet viselő hölgyeket.
Szolgálatkészségük gyakran a munkában élik ki, amely azért lehet veszélyes, mert észre sem veszik, ha túlhajtják magukat, csak amikor már szervezetükön a túlfáradás jeleit észlelik. Azonban az Emma nevet viselő hölgyek nemcsak kitartóan és fáradhatatlanul képesek dolgozni, de nagyon kedvelhetik a változatosságot is az élet bármely területén. Talán ők maguk is sokszor a megoldásokat a változtatásokban látják.
Fontosak számukra az emberi kapcsolataik, nagyon gyakran történhetnek meghatározó élmények főleg a testvéreikkel és tanulmányaikkal kapcsolatban. Bár egy racionális, a földön két lábbal álló embert látunk bennük, mégis az Emma nevet viselő hölgyek többsége képes a lelki válságban lévő barátnők és barátoknak minden helyzetben tanácsot adni. Talán éppen azért, mert racionális, aki ha döntést várnak tőle, képes az érzelmeit háttérbe helyezni, és a részletekre a megoldásra koncentrálni.
Az Emma nevet viselőknek, mint már említettem, igen fontos a munka, amelyben kiteljesedhetnek, gyakran tölthetnek be vezető pozíciót, bár nem karrierista típusú emberek. Szélsőséges esetekben megnyilvánulhat, hogy szertelen, kapkodó, esetleg kritikus emberek lehetnek, akiknek fő célja, hogy a környezetük hibáit észrevegyék és azt szóban is megfogalmazzák Olyan jól látják és veszik észre, és olyan hatásosan tálalják kritikájukat, hogy azt biztosan minden érintett egy életre megjegyzi.
***
5. szám névérték: Könnyedén, lazán veszi az életet. Optimista, derűlátó és bizakodó, szereti az élvezeteket. Egyszerre szenvedélyes és titokzatos. Könnyen lázba jön, de lelkesedése hamar el is múlik. Csak rövid távra tervez, inkább a pillanat örömét élvezi. A szerencse általában mellé szegődik.
Forrás:
https://vilagunk.hu/eves-nevnap-naptar/emma-nevnap-mikor-van-emma-nevnap/
https://www.szammisztika.hu/forum/topik/9/
https://www.nevenapja.hu/nevnapok/emma_nevnap.html
https://mainevnap.com/emma-nevnapja