Donát
A Donát férfinév a latin Donatus név rövidülése. Jelentése: (az Úrtól) ajándékozott. Női párja: Donáta.
***
Védőszentje Szent Donát.
Donát állítólagos ókeresztény vértanú (†361), a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje. Névünnepe a régi naptárban augusztus 7-ére esik. Donát, Sixtus és Urunk színeváltozása együtt a pogány Vinalia Rustica örökébe lépve a szőlőérést ünneplik. A szőlő különös gondoskodást igényel, ezt csak a régiek tudták igazán. Igyekeztek is mennél több szent segítségét igénybe venni. Donát attribútuma, a törött kehely is patronátusával kapcsolatos jelkép. (Az erről költött legenda szerint a szent Arezzo püspökeként éppen misézett, amikor pogányok zavarták meg a szertartást és kiverték a borral teli üvegkelyhet a kezéből. Az, a kőpadlón széttört, de Donatus imájára csodálatos módon össze is forrt.) Donáthoz különösen villámcsapás, jégeső távoltartásáért imádkoztak. A szőlőkben szobrot, kápolnát állítottak neki; a falvainkban, városainkban a templomok harangjait többnyire neki szentelték. Nyilvánvalóan abban a hitben, hogy a harangzúgás "visszaveri" a mennydörgést, és ami azzal jár: a harang érce felfogja a mennykőcsapást.
***
Híres Donátok: Bánki Donát mérnök, Kékesi Donát, fotográfus, filmes, Szent Donát a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje.
Bánki Donát 1859. június 6.-án született Bakonybánkon, Lőwinger Donát néven. A kor leghíresebb feltalálója vált belőle. Csonka Jánossal 1890-re kifejlesztették a Bánki-Csonka motort, 1893-ban a világon elsőként együtt szabadalmaztatták a fúvókás benzinkarburátort, vagyis a porlasztót. Bánki Donát találta fel és szabadalmaztatta az első nagynyomású robbanómotort, melynek hatásfoka az addig használt motorokhoz képest jóval nagyobb volt. A Bánki-motor működésének elveit később is alkalmazták, de találmányát a nem sokkal később feltalált dízelmotor kiütötte a nyeregből. 1917-ben feltalálta az úgynevezett Bánki-turbinát, mely a törpe vízierőművek fejlesztésénél hozott áttörést. Utolsó éveiben a motorokkal kapcsolatos munkáról áttért a vízierőművek minél jobb kihasználásának kérdésére. Budapesten, 1922. augusztus 1-jén halt meg.
***
Becézése: Dono, Donika, Donácska,Donus,Donó, Donátó
Jellemzése: szorgalmas nagy teherbírású kitartó, ami a nevet viselőt jellemzi. Nem szeret kockáztatni, döntéseit csak akkor hozza meg, ha érzi annak biztonságát.
***
A világ szolgálata lehet a sorsfeladata. A családban keresi a harmóniát és a biztonságot. Egész életében a közös célokért végzett munka fog dominálni, rendkívüli szorgalma, kitartása és teherbírása van. Minden helyzetben a biztosat keresi, nem kockáztat. Ugyanakkor rendkívül kemény és makacs lehet. Hajlamos a kritikára, amit nem könnyen visel a környezete. Emiatt is van szüksége egy olyan társra, akinek fontosak a célok és az állandóság. Nehezen mutatja ki az érzelmeit, fél a gyengeségtől. Sugározza magából a hűséget, és ezt elvárja másoktól is. Nem igazán alkalmas vezetőnek, mert nem elég rugalmas. Problémája a kishitűség és az önbizalom hiánya lehet.
***
Donát rezgésszáma:
D + O + N + A + T = 4 + 6 + 5 + 1 + 2 = 18 = 1 + 8 = 9
Jelentése, értelmezése:
9.: Az önfeláldozók és a segítők
Rájuk jellemző, hogy egész életük során segítséget nyújtanak másoknak, és rájuk mindig, minden helyzetben lehet számítani! Az emberiség sorsa pedig mindig fontosabb lesz nekik, mint saját maguk. Segítőkészek és önfeláldozók, ezért nagy anyagi javakat sosem élvezhetnek, hiszen ahogy pénzhez jutnak, rögtön szétosztják, és eladományozzák másoknak.
***
9. szám névérték: Önzetlen, önfeláldozó, segítőkész személy. Az emberiség sorsának jobbításán fáradoznak, saját érdekeiket gyakran háttérbe szorítják. Sosem gazdagszik meg, mert amint hozzájut valamihez, szétosztja a rászorulók közt.
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Don%C3%A1t
https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_donat
https://wiki.startlap.hu/mikor-van-donat-nevnap/
https://nevnaplap.hu/donat-nevnap-eredete-es-jelentese/