Bizonytalankodás

Uram Te ismered minden szenvedésem.
Tudod, hogy mit, mikor, miért, hogyan tettem.
Előtted nincsen titkom, hiszen Te mindent látsz.
S tudom, ha rossz voltam majd biztos megdorgálsz.

Nem félem a halált, mert élni sem jó most.
Sok ember be sem vallja, milyen kormos.
Hosszú-hosszú esték, értelmetlen eszmék,
S ezek okozzák az emberiség vesztét?

Uram mégis félek. No nem a haláltól.
Talán csak egy kicsit a tudatlanságtól.
Lehet, hogy tévedek mikor jót cselekszem?
Lehet, hogy nem is bűn, amit elkövettem?

Hiszem, hogy kiderül, ha majd eljön a vég.
Életem elrepül, s nem tettem semmit még.
Bár ha életutam most itt végig nézem.
Kezdhetném elölről a kérdezősködésem.

Ám inkább megpróbálom Rád bízni magam.
Hagyom, hogy kételyem mégis eloszlassad.
Úgy sejtem, hogyha mélyen lelkembe nézek.
Egyszer csak lehet, hogy észreveszlek Téged.

Akkor minden kérdésre meglesz a válasz.
Talán majd mégiscsak én leszek a támasz.
A megoldás kulcsát, ha kezembe tennéd.
Nem lennék többé itt a Földön csak vendég.

Nem pocsékolnám el áldott napjaidat.
Nem keresgetném percenként a kiutat.
Ha jobban érezném bőrömben magamat.
Már el is hihetném Neked az igazat.

Debrecen, 2004. február 14.