A kisfenyő karácsonya

Egyszer valamikor, nem is olyan régen a négyszögletű kerek erdő tájékán, lehet, hogy valamelyik sarkában állt egy kis fenyőfa. Kisfenyő picit lemaradt társaitól a növésben, így szerencsésen elkerülte a többi fenyő sorsát és nem került karácsony előtt a városba.Eltelt egy év. Kisfenyő sokat erősödött sok szép új ágacskát is nevelt, viszont még mindig nem érte el a kívánatos magasságot. Nem messze tőle állt egy ezüstfenyő, aki arról volt nevezetes, hogy tavaly télen már elvitték a városba, ám gyökerestől, így karácsony után vissza is hozták és újra elültették. Ezüstfenyő kihasználta a világlátottaknak kijáró tiszteletet és megbecsülést. Egész nyáron élményeit mesélte a többieknek. Kisfenyő izgatottan kérlelte meséljen a városról és karácsonyról.

- Képzeljétek, amikor elindult a teherautó nagyon meg voltunk ijedve, nem tudtuk hová kerülünk, no meg a kivágott fenyőknek nagyon fájtak a sebeik, úgyhogy ők egész úton sírtak. Mi hárman gyökeres fenyők nem éreztünk fájdalmat. Csak iszonyatos félelmet. Aztán megérkeztünk a városba és leraktak bennünket a teherautóról. Egy egész utca tele volt fenyőkkel, találkoztam a Rengeteg Erdőből valókkal, de még az Óperenciás tengeren túlról érkezettek is voltak köztük.

- Arról mesélj milyen volt a Karácsony - kotyogott közbe Kisfenyő.

- A Karácsony csupa csillogás volt. Egy férfi vitt haza, és pár napig egy hideg sötét pincében tartottak. Azután felállítottak egy szobában és mindenféle szép színes gömböket aggattak rám, meg cukrokat, színes égőket, arany, meg ezüst füzéreket és csillagszórókat is. Egy kiterjesztett szárnyú angyalkát húztak a legfelső ágamra és úgy éreztem magam tőle, mint egy király.

- Aztán mi történt? - kérdezte egy idősebb fenyő.

- Amikor kész voltak a díszítéssel elhelyezték az ajándékokat és egy pici csengővel csengettek. Akkor beszaladtak a gyerekek két kisfiú és egy kislány. Ami ekkor történt nem lehet elmondani. A gyerekek ugráltak örömükben, körbetáncoltak engem. Mindenki nevetett és nagyon-nagyon boldog volt és énekeltek. Valahogy így: "- Mennyből az angyal, lejött hozzátok..." Egy kicsit megijedtem, azt hittem az én angyalkámat akarják, de szerencsére az a helyén maradt. A színes gömbök ezer csillogó szikrát szórtak. Aztán meggyújtották a csillagszórókat, ez nem volt valami kellemes, mert minden szikra rám hullott és az olyan volt, mintha el akarnának égetni, de szerencsére ez hamar véget ért.

A fenyők álmélkodva hallgatták Ezüstfenyő történetét, amit Kisfenyő már szinte szóról szóra ismert, mégsem unta meg hallgatni. Arról álmodozott, hátha ebben az évben őt is elviszik a városba és része lesz egy ilyen szép karácsony estében.Másnap megjelentek az Erdőben az emberek. Fejszékkel és különböző szerszámokkal méregették a fákat. A fenyők rettegtek, főleg a kivágástól. Az emberek viszont nagyon keveset vágtak ki közülük legtöbbjüket gyökerestől emelték ki. Ez is egy kis fájdalommal járt a fenyők számára, de életben maradtak. Kisfenyő addig nyújtózkodott, hogy Őt is észre vették és kiválasztották. Gyökerestől vittél el és Ő izgatottan várta, mi történik. A teherautón utazás megviselte kissé, nem azért mert félt, hanem sajnálta azokat a fenyőket, akiket kivágtak. Ő is a fenyőárusok utcájába került és valaki őt is hazavitte. 

Szépen felállították a szobába és rákerültek a színes gömbök, cukrok, füzérek és mindenféle karácsonyi kellék, azonban a tetejére nem angyalka került, hanem egy gyönyörű csillag, ettől Kisfenyő még inkább királynak érezte magát.Kisfenyő csak várt, várt, a díszítés után ám nem jöttek a gyerekek. 

A férfi egyedül ült a karácsonyfa alatt és nagyon szomorú volt. Egy fényképet tartott a kezében azt nézegette és sírt. Kisfenyő nagyon elszomorodott ettől, szerette volna megvigasztalni a síró embert, ezért félre tette a fenyőkre kötelező elővigyázatosságot és így szólt:

- Mondd csak, miért sírsz?

A férfi ijedten kapta fel fejét és körbe nézett a szobában, el nem tudta képzelni ki szólt hozzá, meg sem fordult a fejében, hogy a Kisfenyő volt az. A fényképhez fordult: 

 - Látod kedvesem, már hallucinálok is. - suttogta a fényképnek.

- Nem tudom mi az a hallucinálás, de én kérdeztem, hogy miért sírsz - erősködött Kisfenyő.

A férfi végre észrevette, de még mindig nem akarta elhinni. 

 - Te tudsz beszélni? - kérdezte döbbenten Kisfenyőtől.

- Már hogyne tudnék - válaszol Kisfenyő - mi mindannyian tudunk beszélni, csak nem szabad veletek emberekkel beszélgetnünk, mert ez a világ rendje, de most nem tudtam megállni, annyira szomorúnak láttalak. Miért sírtál? Fáj valamid? Nálunk a fenyők akkor szoktak sírni, ha kivágják őket, vagy ha valami nagyon fáj. Téged is kivágtak?

A férfi elmosolyodott: 

- Nem engem nem vágtak ki, de nagyon fáj valami - ismerte be és percről percre múlt a döbbenete. 

 - És elmondod mi az? - kérdezte Kisfenyő. 

 - Tudod négy hónapja halt meg a feleségem és nagyon hiányzik. Ő az - mutatta meg a képet kisfenyőnek - tavaly még gyönyörű karácsonyunk volt. A gyerekek is itthon voltak az ünnepen, és most hirtelen teljesen egyedül maradtam. 

 - És hol vannak a gyerekeid? - kíváncsiskodott tovább 

 - A lányom külföldön él, ott kapott ösztöndíjat egy egyetemen, a fiam pedig egy másik városban lakik a családjával. Úgy volt hogy hozzájuk utazom a Szentestére, de az utolsó pillanatban a munkám közbe szólt, így nem lehetek velük. 

 - De furcsa a ti világotok, - csodálkozott Kisfenyő - és mi a te munkád? - Én a Környezetvédelmi Minisztériumban dolgozom és még ma is üléseztünk, ezért nem tudtam elutazni, fontos döntéseket kell hoznunk a természet védelméről. 

 - Na erről tudnék neked mesélni, például nagyon jól tennétek ti emberek, ha nem vágnátok ki a fenyőket, mert az fáj nekik, inkább gyökerestől vegyétek ki őket a földből, hogy tovább élhessenek. Különben nekem nagyon tetszik, hogy feldíszítetek bennünket, gyönyörű ez a csillag a csúcsomon, úgy érzem magam, mint egy király. 

 - Örülök Kisfenyő, hogy boldog vagy, már nekem is sokkal jobb a kedvem. Csak senki nem fogja nekem elhinni, hogy veled beszélgettem. 

 - Miért kellene ezt bárkinek is elmondanod? Nem lehetne ez a mi titkunk?

Ebben a pillanatban csengettek. A férfi az ajtóhoz lépett. Kisfenyő minden tűlevelét hegyezte, hogy meghallja ki érkezett. És akkor berobbant az öröm és a jókedv a szobába. Négy kisgyerek szaladt be és körbe ugrálták Kisfenyőt.

- Nagyapa, de szép kis fenyőfád van. Gyönyörűen feldíszítetted - kiabálták egymás szavába vágva.A felnőttek boldogan nézték az ugrabugráló gyerekeket és mosolyogtak. Együtt énekelték el a Kiskarácsony, Nagykarácsony...-t. Kisfenyő mostmár igazán boldog volt, észrevétlenül a férfira kacsintott és tudta, ha visszaviszik az erdőbe csak ezt a szép pillanatot fogja elmesélni. A férfi is boldogan mosolygott könnyein keresztül, hiszen a legszebb ajándékot kapta azzal, hogy gyermekei és unokái betoppantak hozzá ünnep estéjén meglepetésként.A Kisfenyővel történt beszélgetést pedig örök titokként őrizte, és mindent megtett ezután, hogy ne vágják ki a fenyőket.